A június végi brit függetlenségi népszavazás Vote Leave kampányának irányítói úgy vélik, megnyerhetik a kilépés ügyének a brit ázsiaiakat. Azzal csábítják őket, hogy ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, akkor több bevándorlót tud fogadni a brit nemzetközösséghez tartozó országokból - jelentette a Financial Times

Az uniós tagság a Kelet-Közép-Európából érkező vendégmunkásoknak kedvez, hiszen a munkaerő szabad áramlásának elve jegyében meg kellett nyitni előttük a szigetország munkaerőpiacát. A távozás mellett érvelő hivatalos kampány - amely állami támogatást is kap - a pandzsábi, hindi és urdu anyanyelvű brit állampolgároknak szóló levélben érvel a Brexit mellett.

Őseik hősök

Saqib Bhatti, a Vote Leave vezetőségének tagja elmondta, hogy az angolul íródott kampányanyagokat a muszlim szavazókhoz juttatták el, a más nyelven készülő szórólapokat ezt követően fogják osztogatni. A szöveg nem cifrázza a dolgot: az EU-s útlevéllel rendelkező emberek simán be tudnak sétálni Nagy-Britanniába - tudatják olvasóikkal.

A dél-ázsiai bevándorlóknak olyan elődeik vannak, akik harcoltak a két világháborúban, nagy áldozatokat hoztak, beszélik az angol nyelvet, megvannak a szükséges képességeik és jól képzettek - fejtegette az FT cikke szerint Bhatti. Ugyanakkor másokhoz képest nehezen tudnak bejutni az országba.

Gyüttmentek

Az Európa más részeiből érkező emberek sokszor nem tudnak rendesen angolul, nem értik a brit kultúrát és gyenge a képzettségük. A szóróanyag emellett utal az Ausztriában, Dániában, Magyarországon, Németországban és Szlovákiában megjelent szélsőjobboldalra. Nem akarjuk, hogy ezek az erők befolyásolják a törvényeinket, a közéletünket - fogalmaz Bhatti.

Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a maradás mellett kampányolók egyik szórólapja nemrégiben azt ígérte, hogy megállítják az EU-n kívülről érkezők családjainak bejutását Nagy-Britanniába.

A Vote Leave nemrégiben 80 nemzetközösségi háttérrel rendelkező üzletembert és közösségi vezetőt nyert meg annak, hogy David Cameron miniszterelnökhöz küldött levelükben felhívják a figyelmet az EU-s és az EU-n kívüli bevándorlók esélyei közti különbségre.

Mi lesz a fehérekkel?

Nagy kérdés, hogy mit szólnak az ázsiai bevándorlók felkarolásához azok a fehér alkalmazotti státusból érő britek, akik azért támogatják a kilépést, mert a bevándorlás általános, jelentős korlátozását akarják. Ez a csoport adja a függetlenségpárti szavazótábor derekát.

Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás szerint a bevándorlás a kulcskérdés abban, hogy a britek a bennmaradás vagy a kilépés mellett szavaznak-e. A megkérdezettek majdnem fele nyilatkozta azt, hogy ez befolyásolni fogja döntését. A kilépéspárti táborban 72 százalék ez az arány.

Ők szavazni fognak

A Vote Leave arra próbálja megkerülni a kényes kérdéseket, hogy hangsúlyozza: valójában a második generációs bevándorlókhoz szól. Olyanokhoz, akik ugyanazokban az elővárosokban élnek, mint a szüleik és ugyanazokért az alacsony képzettséget igénylő állásokért versenyeznek.

Ők nem számítanak bele az elmúlt évek több százezer, jórészt Kelet-Közép-Európából érkezett bevándorlója közé. Ezek az berek brit állampolgárok, így szavazni fognak június 23-án, míg a friss bevándorlóknak nincs szavazási joguk.

Csupán színjáték

Az EU-ban maradás mellett kampányoló Seema Malhota munkáspárti képviselő azzal vág vissza a távozáspártiak új húzására, hogy olyasmivel vádolják Brüsszelt, ami a brit kormány felelőssége. Ha London úgy látja, hogy nem megfelelő az indiai és a bangladesi vendéglők munkaerő-utánpótlása, akkor az onnan érkezőket előrehelyezheti a hiányszakmák állásainak betöltésére várók listáján.

Keith Vaz, egy másik munkáspárti képviselő úgy véli, hogy a kilépéspártiak az "Oszd meg és uralkodj!" politikájának legrosszabb fajtáját folytatják.