A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Közel egy éve kulminálódott az eurózóna adósságválsága odáig, hogy már az ECB szerint is saját monetáris politikai céljainak elérését akadályozta, hogy a válság nyomán a közös pénzpiac teljesen széttöredezetté vált. Mario Draghi ECB-elnök tavaly július 26-án üzente meg a piacoknak, hogy a jegybank bármit megtesz, amire szükség van, hogy elejét vegye a válság eszkalálódásának és hogy egyben tartsa a monetáris térséget. A szokatlan megfogalmazás akkor eufóriát keltett a piacokon, és bár nyelvészek azóta is elemzik az elhíresült "whatever it takes" jelentésvariációit, az biztos, hogy Draghi rövid távú célját elérte a homályos üzenettel.

Azt ugyanakkor sokan elfelejtették, hogy Draghi a kijelentést azzal zárta: természetesen az ECB mandátumán belül tesznek majd meg mindent, amivel jókor érzett rá arra, hogy a piacok nyelvi érzékenysége meglehetősen hangulatfüggő és befolyásolható.

Mi az a "bármi"?

Őszig nem is adott semmilyen újabb konkrét jelzést az ECB azzal kapcsolatban, hogy mi mindent ért "a bármin", és nagyjából két hónapba tellett mire sikerült némi tartalommal megtölteni az elhangzott nyilatkozatot. Ősszel az OMT, vagyis a korlátlan kötvényvásárlási programmal rukkolt elő az ECB, aminek hatálybalépésére, illetve aktivizálására azóta sem került sor.

A programnak − bár tartalmilag pontosította a "whatever it takes" megfogalmazást −  nem az volt a célja, hogy aktív monetáris eszközrendszerrel akadályozza meg az eurózóna szétesését. Ezt abból következik, hogy az OMT keretrendszere alapvetően a Európai Tanács által már jóvá hagyott állandó válságmentő alap (ESM) működéséhez igazította a részvételi kritériumokat, így az ECB-nek lényegében csak annyit kellett tennie, hogy ha egy tagállam az ESM fennhatósága alá kerül, de a piacról nem szorult még ki teljesen (ami egyébként nehezen elképzelhető), abban az esetben az ECB is mandátumot kapjon az adósságrendezésre.

Nem véletlen

Nem véletlenül nem került sor az OMT hatálybaléptetésére, hiszen a kondíciókat olyan specifikus körülményekre szabták, amelyek mellett valószínűleg nem lenne elég a kialakított mandátum teljes használata. Inkább az üzenetértéke volt fontos az elköteleződésnek, illetve a nyári kijelentés kényszere alatt kellett az üres szavak mellé konkrétumokat rendelni. Hogy mennyire volt sikeres a verbális aktus, az jól látszik a periféria hozamgörbéjén: az olasz és a spanyol kétéves hozamok a tavalyi 6-7 százalékos szintekről mára 2 százalék alá estek, így az eurózóna szétesésének veszélye egy időre valóban lekerült a napirendről.

Újabb mutatványra készülnek

Draghi csapata egy év elteltével idén júliusban is elővette nyelvi leleményét, és újabb bűvészmutatvánnyal kezdett megágyazni az őszre várható tartalmi kérdéseknek. A múlt hónapban az ECB részben váratlanul, részben a szomszédos jegybankokkal kialakítandó szinkron jegyében monetáris döntéshozatalának részévé tette a "forward guidance", vagyis az előretekintő monetáris iránymutatás politikáját. Ennek részleteivel egyelőre azért nem érdemes foglalkozni, mert nincsenek. A Fedhez hasonló nominális GDP-követéssel szemben például semmilyen numerikus makroküszöbértéket nem nevesít az ECB.

Azóta a sajtó munkatársai is csupán találgatnak, hogy valójában mit takar a "forward guidance": előrejelzés, politikai deklaráció, monetáris eszközök mechanikus pályára állítása? Egyelőre Draghi is csak magyarázkodik, de a tavalyi tapasztalatok alapján annyit kitalálhatunk, hogy ősszel a tartalmi kérdéseket már nem lehet kikerülni.