Az Ernst & Young nemzetközi felméréséből egyértelműen kitűnik, hogy látványosan növekedett a világ olaj- és gázipari döntéshozóinak optimizmusa, néhány esetben a bizalmi indexek megduplázódtak a fél évvel korábbiakhoz képest. A válaszadók több mint fele pozitívan nyilatkozott a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, a bevételeket és a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat illetően. Egyedül a rövidtávú piaci stabilitást tekintve fejezték ki aggodalmukat - mondta Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója.

A válaszadók 44 százaléka szerint javul a világgazdaság helyzete és csak 17 százalékuk tapasztal továbbra is visszaesést. Több mint kétharmaduk szerint 1-3 százalékos világgazdasági növekedéssel lehet számolni a következő 12 hónapban - derül ki a több mint 150 olaj- és gázipari döntéshozó megkérdezésén alapuló globális felmérésből.

A megkérdezettek 92 százaléka mondta azt, hogy létszámbővítést tervez, illetve legalább a mostani szinten tartja munkatársainak számát a következő egy évben. A cégek mintegy kétharmada a növekedést tekinti elsődleges céljának a következő időszakban, amelyet alacsony kockázatú organikus fejlődéssel szeretnének elérni - derül ki az Ernst & Young jelentéséből.

A nemzetközi felmérés válaszadóinak több mint 80 százaléka kedvezőnek tartja a rá vonatkozó jelenlegi szabályozási környezetet, mind helyi, mind nemzetközi szinten. 85 százalékuk úgy látja, hogy a hitelhez jutás feltételei is javulnak. A globális tanulmányból kitűnik, hogy az iparági szereplők kivárnak a tranzakciókkal, mindössze 27 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy akvizíciót tervez. A vállalati fúziót vagy felvásárlást tervezők többsége kisebb ügyletekben gondolkozik, amelyeknek 88 százaléka nem éri majd el az 500 millió dolláros értéket. Az Ernst & Young tanulmánya arra is rámutat, hogy amíg az elmúlt másfél évben az iparági szereplők a divesztícióra, a tevékenységek leválasztására koncentráltak, mára a tőkeallokáció és a teljesítményfejlesztés került a középpontba.