Az új évezred második évtizedének második felébe úgy lép be az Európai Unió, hogy három szakadással néz szembe. A jómódú észak és az eladósodott dél, az euroszkeptikusok és az Európa-pártiak, illetve a liberális nyugat és az egyre autokratikusabb kelet áll szemben egymással. Ez a helyzet a dezintegrációt, a széthullást vetíti előre - írja Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) uniós szakszerzője.

z új év számos kockázata jól látható előre. Az első, hogy a menekültek további áradata várható. A második, hogy tovább fenyegetnek Európa ismert gazdasági zavarai: Görögország összeomlásának lehetősége, az olasz bankrendszer lappangó fizetésképtelensége, Németország és a többi eurótagállam ellentéte a fegyelmezett fiskális politikával kapcsolatban.

Folytatódhatnak a dzsihádista terroristák támadásai. Portugáliát és Spanyolországot politikai bizonytalanság sújtja és ott rezeg a háttérben a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya. Az utóbbi kevesebb figyelmet kapott az utóbbi időben, de ettől még alááshatja a bizalmat Európa egyik utolsó erőssége, masszív feldolgozóipara iránt.

Nézzük messzebbről

A számos válság egyidejű fenyegetését nehéz szétszálazni, ezért érdemes kissé távolabbról áttekinteni a helyzetet - véli Münchau. Innen nézve láthatóvá válik, hogy a legtöbb feszültség nem véletlenül keletkezett. Vegyük az eurózóna válságát. Aki úgy hoz létre egy monetáris uniót, hogy nem párosít hozzá közös gazdasági intézményeket, költségvetést és jogszolgáltatást, az kódolja a rendszer megrendülését.

Ugyanez a helyzet a szabad utazást biztosító schengeni övezettel. Borítékolható volt, hogy az első nehezebb helyzetben megrendül a rendszer, miután közös határvédelem nélkül léptették érvénybe. És ez a két eset egy tendenciára mutat rá.

A hibázás hagyománya

Az EU lényegéhez tartozóan hajlamos hibás kompromisszumokat kötni, illetve olyan konstrukciókat létrehozni, amelyek az első stressz alatt megrogynak. Az elmúlt évben csak annyi történt ezzel kapcsolatban, hogy a nagy nyilvánosság előtt is világossá vált ez a probléma.

Igaz, hogy ez eléggé rémisztő, azonban a válságok hasznos riadójelzésként is szolgálhatnak - véli az FT publicistája. Szerinte a legnagyobb hiba az lenne, ha az EU mindezek ellenére továbbra is a régi módon működne tovább. Az unió irányítói kerülik a nagy változtatásokat, jellemzően csak akkor cselekszenek, ha tagállamok fővárosaiból erős nyomás alá kerülnek.

Rendezetlen visszavonulás

A veszély azonban most az, hogy ha Európa vezetői nem mutatnak készséget a komoly változtatásokra, akkor elindulhat az unió rendezetlen dezintegrációja. Ha Nagy-Britannia népe a várhatóan 2016-ban tartandó népszavazáson a függetlenné válás mellett dönt, az az EU mélyebb átalakulásához vezethet. Kialakulhat egy belső kör, amely mélyebb integrációt akar, és egy külső, amely - akárcsak a szigetország - elvan enélkül.

Akár a brit kilépéssel, akár enélkül fel kellene oldani a régi tabukat. Elsősorban azt, hogy az eurózóna és folyamatos bővítése visszafordíthatatlan folyamat. Egy valutaunió kis létszámú, egymáshoz közeledő tagországgal képes csak működni. Ausztria és Németország a hetvenes évek, Berlin és Párizs a nyolcvanas évek óta gyakorlatilag fix árfolyamrendszert működtetett.

Ne erőltessük!

Náluk az a kérdés, miért változtatnának ezen, miért térnének vissza a változó árfolyamokhoz? Emellett Németország és Franciaország gazdasági és politikai integrációja továbbra is erős igénye a két ország elitjének. Nem ez a helyzet azonban az EU egészének integrációjával, ahol egyes országok részei az eurózónának, míg mások soha nem akarnak csatlakozni ahhoz.

Sose voltak végső érvek amellett, hogy a közös piac mellé közös valutát is társítani kell. A fordított logika azonban működik: a közös valutarendszerben lévő országok piacait sokkal jobban össze kell fogni, mint az eltérő valutákat használó államokét. Tudomásul kell vennünk, hogy az EU nem teljesen egységes piac, mert az elértő valutarendszerek fellazítják a gazdasági integrációt.

Történelmi hiba

Münchau itt jut el a gazdasági megosztottságon felüli politikai töredezettséghez, nevezetesen a kelet-nyugat ellentéthez. Lengyelország és Magyarország jobboldali euroszkeptikus kormányt választott. Mindkettő korlátozta a jogszolgáltatás függetlenségét és a sajtószabadságot.

Ezzel csak az bizonyosodott be az FT szerzője szerint, hogy az EU keleti bővítése nem óriási történelmi lehetőség, hanem nagy történelmi hiba volt. A bővítés növelte Európa megosztottságát és ráerősített az EU rossz működésére.

A jelenlegi töredezés és szétzilálódás éppen ezért nem egyszerűen veszély, hanem lehetőség is, amelyet az EU vezetésének meg kellene ragadnia arra, hogy engedjen az elkerülhetetlen részekre szakadásnak. Münchau további szétcsúszást vár 2016-ban, amelyet reményei szerint az előbbiek szellemében fognak menedzselni.