A sziget békés egyesítéséről szóló tervek vázát az ír törvényhozás egyik bizottsága fektette le, a testület sürgette a brit és az ír kormányt, hogy tegyen előkészületeket a referendum elkövetkező évtizedben való megtartására - idézte csütörtökön a The Times című brit lap a testület állásfoglalását, valamint a bizottság szóvivőjét, Mark Daly szenátort. Az ellenzéki Fianna Fáil (Republikánus Párt) politikusa hozzátette, az ír kormánynak politikai és gazdasági értelemben is felkészültnek kell lennie egy jövőbeni népszavazás "pozitív kimenetelére" - írja az MTI.

Mint mondta, a brit európai uniós tagság megszűnése, a Brexit tanulsága, hogy "addig nem kérdezünk, míg fel nem készültünk minden lehetséges válaszra". A politikus ezzel arra utalt, hogy a tagságról szóló tavalyi brit népszavazás eredménye - a kilépést pártolók győzelme - váratlanul érte a politikai elitet. (Teljes katasztrófává válik a brexit.)

Az ír parlamenti bizottság sürgette a konzervatív brit kormányt, hogy a kilépési tárgyalásokon alkudjon ki különleges státust Észak-Írországnak, és hangsúlyozta, hogy el kell kerülni az útlevél-ellenőrzés bevezetését Írország és Észak-Írország között.

A testület emellett javaslatot tett egy második New Ireland Forum létrehozására. Az első 1983-1984-ben működött a brit politikában szemérmesen csak Bajok (The Troubles) néven emlegetett (a hatvanas évek végétől az 1998-as nagypénteki megállapodásig tartó) észak-írországi felekezeti erőszak leküzdésének előmozdítására.

Brit részről Conor McGinn, a legfőbb ellenzéki erő, a Munkáspárt politikusa, az Írországgal és a Nagy-Britanniában élő írekkel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke a londoni parlamentben üdvözölte az ír javaslatot.

Szerinte a Brexit miatt az ír kérdés a politikai napirend fontos eleme a westminsteri politikának, és egyre többen látják úgy, hogy az ír egység nem a távoli jövő kérdése. Ezért hasznos lehet már most elkezdeni a tervezést - idézte a The Times az amúgy Észak-Írországból származó politikust. Mint mondta, amennyiben Theresa May konzervatív kormánya továbbra is kitart a "kemény Brexit" mellett - ami az észak-írek többsége által szerinte elképzelhetetlennek tartott határellenőrzés visszaállításához vezetne -, egyre többen támogatják majd az ír egységet, nemcsak az ír szigeten, hanem Nagy-Britanniában is.

A torykat kormányképes többséghez segítő legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) közölte, nem venne részt egy újabb New Ireland Forum munkájában. Egy másik észak-írországi erő, az Ulsteri Unionista Párt pedig kívánságlistának nevezte az ír bizottság által szerdán kibocsátott dokumentumot.