Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ellenzéki aktivisták sípokkal és dudákkal próbálták elrontani Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerdai beszédét, amelyben megemlékezett az 1848-ban kirobban Habsburg-ellenes magyar forradalomról - kezdi beszámolóját az ünnepi eseményekről az amerikai AP hírügynökség. Ezután összegzi a kormányfő mondandóját.

Orbán a Nemzeti Múzeum lépcsőin ismét az Európai Unió brüsszeli bürokráciáját és a nemzetközi pénzügyi köröket ostorozta, mondván: nem érdekli őket Magyarország múltja és jövője. Mint ahogy azzal sem törődnek, hogy az országnak meg kell védenie magát a migrációval szemben.

Több száz tiltakozó

Eközben több száz demonstráló, az egyik kicsi ellenzéki párt, az Együtt támogatói bírói sípokat és dudákat fújtak, amivel a múzeum körüli terület egyes részein érthetetlenné tették Orbán beszédét. Juhász Péter, a párt elnöke elmondta a sajtómunkásoknak, hogy egyfajta utolsó eszközként tiltakoznak ezzel az akcióval az ellen, hogy a miniszterelnök teljesen elszigetelődött a nyilvánosságban.

Nem hajlandó valódik kérdésekre felelni semmilyen fórumon és nem hajlandó nyíltan vitatkozni ellenzéki politikusokkal. Nem felel független újságírók és az egyszerű állampolgárok kérdéseire, így semmilyen visszajelzést nem kaphatnak tőle a kormányának működésével szembeni kifogásaikra - idézte a hírügynökség Juhászt, hozzátéve, hogy az Együtt mérsékelt centrista pártként határozza meg magát.

Ezután emlékeztetett arra, hogy a bíróság vonta vissza a kifütyülést betiltó rendőrségi határozatot, illetve hogy a csak Orbán híveit és a külön meghívóval érkezőket engedték közel a szónoki pódiumhoz. Volt némi lökdösődés a miniszterelnök hívei és a demonstrálók között, de elmaradt a tavaly október 23-án kirobbant csetepaté.

Trump támogatója

Az AP Donald Trump amerikai elnök korai támogatói között tartja számon a magyar kormányfőt Trump bevándorlóellenes fellépése és a politikailag korrekt beszéd elleni fellépése miatt. Ünnepi beszédében azt mondta, hogy Európa nemzetei az USA és Nagy-Britannia nyomdokaiba lépnek - az előbbi szavazók megválasztották Trumpot, az utóbbi ország népszavazáson döntött a brexit mellett.

Az amerikai hírügynökséghez - illetve a magyarországi beszámolókhoz - hasonlóan a Reuters is azt a részt emeli ki, amelyben Orbán a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű tőke szövetségét ecseteli. Nem marad ki azt a passzus sem, miszerint idén folytatódik a tavaly kezdődött lázadás. (Orbán Viktor még a szerdai holland parlamenti választás lezárulta előtt beszélt - a szerk.)

Az AP cikke végén emlékezteti olvasóit az új magyarországi menekültügyi szabályozásra, kiemelve abból, hogy a menedékkérőket, köztük a 14 évesnél idősebb gyerekeket konténertáborokban tartják a szerb határ közelében. Ez erős kritikát váltott ki az ENSZ menekültügyi szervezetétől, az Európa Tanácstól és jogvédő civil szervezetektől.