A kérdés azt követően került napirendre, hogy szombaton eltemették az ország 96 éves korában elhunyt utolsó uralkodóját, a trónról hetven éve a kommunisták által elűzött I. Mihály királyt. A háromnapos nemzeti gyász alkalmával ismét bebizonyosodott, hogy Mihály király (képünkön) hatalmas tiszteletnek örvendett, a koporsójánál tízezrek rótták le kegyeletüket, temetésén százezrek vetek részt - írta az MTI.

A sok helyütt királypárti tüntetést kiváltó gyászszertartást követően hétfőn Nicolae Badalau, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke újságírói felvetésre azt mondta: bár személy szerint republikánus, úgy véli, pártja nem zárkózna el attól, hogy Romániában népszavazás döntsön az államformáról. A királyságot sem tarja rossznak, tekintettel arra, mennyire fejlettek azok az országok, amelyeknek uralkodójuk van.

A kisebbik kormánypárt elnöke, Calin Popescu Tariceanu szenátusi frakcióvezető azért is kívánatosnak nevezte a visszatérést az alkotmányos monarchiához, mert szerinte a jelenlegi félelnöki rendszerbe az átfedések miatt bele van kódolva az örökös konfliktus a végrehajtó hatalom és az elnöki hivatal között.

Európa legtöbb országában az államfő csak jelképes vagy reprezentatív szerepet tölt be. Szerinte Romániában az elnök sokszor nem kívülálló bíróként, hanem "játékosként", vagyis politikai szereplőként viselkedik: ezért is kívánatosabbnak tartana egy olyan uralkodót, aki a politikai csatározások felett áll, azokba nem avatkozik bele. A szenátus elnöke úgy véli: érdemes lenne komoly társadalmi vitát nyitni az államformáról, és ha kialakul egy királypárti többség, szerencsésebb esetben össznépi egyetértés, Románia megváltoztathatná államformáját.

A kormányoldalról érkező felvetés főleg azért meglepő, mert a PSD annak a Ion Iliescu volt államfő által alapított Nemzeti Megmentési Frontnak az örököse, amely a rendszerváltás után be sem akarta engedni az országba Mihály királyt.

A román királyi ház múlt heti közleménye szerint a volt uralkodó halála után automatikusan annak legidősebb lányát, Margit trónörökös hercegnőt, a korona őrét illeti meg a királynői cím, attól függetlenül, hogy uralkodik-e vagy sem, és használni akarja-e ezt a címet vagy sem.

Címlapkép forrása: Shutterstock