Megérkezett a válasz Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tegnapi lemondására, amellyel ki akarja kényszeríteni, hogy már egy hónap múlva rendkívüli választások legyenek Görögországban. Az ellenzék legnagyobb pártja, a konzervatív Új Demokrácia élni kíván alkotmányos jogával, hogy megkísérelje a kormányalakítás, akár egy kisebbségi kabinet felállításával - idézte Evangelosz Meimarakisz pártelnököt az athéni ekathimerini.com hírportál.

Az alaptörvény értelmében, ha a kormány egy éven belül lemond - márpedig most ez történik, miután a Sziriza-Független Görögök radikális bal-jobb koalíció januárban került hatalomra -, akkor az államfőnek kötelessége felajánlani a kormányalakítás lehetőségét az ellenzéknek. Szépen sorban a legnagyobbtól a kisebbek felé haladva, jelen esetben először az Új Demokráciának, majd a szélsőséges jobboldali Arany Hajnalnak adva meg a lehetőséget stb.

Kapcsolódó

A pártoknak három napjuk van a kormányalakítására - ezt az időt akarják kihasználni a konzervatívok, akik 2012 júniusa és 2015 januárja között a baloldali mérsékelt Paszokkal együtt kormányozták Görögországot. Meimarakisz úgy fogalmaz, hogy a választást nem az első, hanem az utolsó lehetőségnek tekintik.

Bárkivel szóba állnak

A pártelnök azt is kijelentette, hogy minden ellenzéki párttal, még az Arany Hajnallal is tárgyalni fognak, pedig annak egyes vezetőit a kormányzásuk alatt különböző vádakkal letartóztatta a rendőrség. Az Új Demokrácia ezenfelül a felbomlott koalíció kisebbik pártját is megkeresi - régi ismerősök, ugyanis a Független Görögök korábban ebből a pártból váltak ki.

Szakértők szerint, ha az összes reálisan szóba kerülő ellenzéki pártot összegereblyéznék - és ebbe nem értendő bele az Arany Hajnal vagy a Görög Kommunista Párt -, akkor sem lennének még a közelében sem a parlamenti többségnek. A kisebbségi kormány üzemeltetéséhez sem tudnák megszerezni a külső támogatást.

Játék az idővel

Az időt viszont tudják húzni. Ciprasz nyilván azt akarta elérni csütörtöki lemondásával - amit azzal indokolt, hogy a segélycsomag elfogadásával megteremtett gazdasági stabilitás után a politikai stabilitást is ki kell alakítani -, hogy minél előbb az urnához járuljanak a görögök. Még azelőtt, hogy a bőrükön éreznék az újabb megszorítások terheit.

A görög gyógyszerészek szövetsége például máris bejelentette, hogy az Európai Bíróságig is elmegy az ágazat liberalizációja elleni harcban. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a megfelelő képzettség nélküli vállalkozókat vagy a nagy áruházláncokat abban, hogy gyógyszertárat nyissanak.

Az Új Demokrácia fellépésével máris csúszni látszik a szeptember 20-ai szavazás lehetősége, és ha a többi párt is él a háromnapos kísérletezés lehetőségével, akkor még több időt nyerhatnek. Meimarakisz szerint Ciprasz el akar menekülni a problémák megoldása, illetve a saját pártján belüli baloldali ellenzék elől.

Az utóbbiak körül 25-en új pártot alapítottak - jelentette a Reuters. A magyar füleknek sajátosan csengő nevük: Népi Egység. Ezzel a létszámmal a görög parlament harmadik legnagyobb politikai ereje lesznek a Sziriza és az Új Demokrácia mögött.

Mit akar ezzel?

Az ellenzéki Kathimerini szerkesztői Ciprasz eddig húzásai alapján kételkednek abban, hogy a kormányfő az új választásokkal valóban tiszta mandátumot akar ahhoz, hogy az eurózónán belül kormányozza Görögországot. Eddig csak taktikai lépésekre futotta az erejéből, amelyeknek mindig politikai holtpont lett a vége.

Az első nagy dobás a januári parlamenti választások kikényszerítése volt. Ehhez nem kellett mást tennie, mint hogy nem fogadta el a korábbi kormány egyetlen államfőjelöltjét sem. Az alkotmány szerint az elnököt a parlament kétharmadának támogatásával kell megválasztani, ha ez nem sikerül, választást kell kiírni. Így szükség lett volna az akkori ellenzéki Sziriza hozzájárulására is, amit nem kapott a kormány.

Ezt követően azonban az új Sziriza-vezetés öt hónapon át meddő tárgyalásokat folytatott a hitelezőkkel az ország finanszírozásáról, ami a bankok bezárásával, a tőkekorlátozások bevezetésével és a görög gazdaság megroggyanásával végződött.

Fura népszavazás

Erre kiíratták a népszavazást a donorok egyik megszorító csomagjáról, azaz fél éven belül újra az urnákhoz szólították az embereket. Az elutasító eredmény borítékolható volt, ám az már kevésbé, hogy ezt követően a kormány 180 fokos fordulatot vesz, belemegy egy még a referendumon elvetettnél is szigorúbb megszorításokat tartalmazó segélyprogram indításába.

Ciprasz ezzel elérkezett kormányzása második holtpontjához, ugyanis pártja kettészakadt. A Sziriza parlamenti képviselőinek negyede továbbra is elutasítja a régi válságkezelés folytatását, a keményvonalasok egy része nyíltan felvállalná a drachma visszahozatalát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lemondás volt az egyetlen lehetősége.

Ne szórakozzon már!

Megpróbálhatott volna egy széles Európa-párti kormánytöbbséget kovácsolni saját pártja maradékából és az euróhoz ragaszkodó politikai erőkből. Vagy kezdeményezhette volna egy szakértői kormány felállítását ugyanilyen alapon, azzal a feladattal, hogy végrehajtsa az új segélyprogram népszerűtlen intézkedéseit.

Ehelyett újra, harmadszor is megrázta a kockákat a dobozban, hogy újabbat dobjon, hátha most kedvezőbb számok jönnek ki - értelmezi Ciprasz lépését az ellenzéki lap szerkesztőségi cikke. Aki azonban úgy gondolja, hogy újabb és újabb kockavetéssel meg lehet teremteni a politikai stabilitást egy országban, az semmit sem tanult abból a gazdasági felfordulásból, amelyhez az elmúlt nyolc hónap kísérletezései vezettek.