BUX
38714

Valami elszámoltak a britek és az amerikaiak

Gond van a számokkal Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegét illetően - írja a 444.hu a Financial Times nyomán.

Szász Péter, 2017. szeptember 26. kedd, 10:06

Az elmúlt évtized során rendre előfordult, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is kereskedelmi többletet jegyzett a másikkal szemben, azaz mindkét országban azt mérték, hogy a kivitt hazai áruk értéke nagyobb volt, mint a behozott áruk értéke.

A probléma most lett égető, hiszen ahogy a britek mennek ki az EU-ból, kénytelenek lesznek jóval önállóbb kereskedelmi politikát folytatni, ehhez pedig rendbe kéne tenni a könyveket. Közben ráadásul Donald Trump is olyan hangokat pedzeget, hogy az USA többet nem engedheti meg magának, hogy bármely másik országgal szemben deficites legyen - olvasható a portálon. (Nőtt a katasztrófa valószínűsége.)

Tavaly is mértek ilyen elcsúszást, akkor a britek 10 milliárd fontos többletet regisztráltak, míg az amerikai statisztikákba egymilliárd dolláros plusz került. A különbség megmaradt azután is, hogy figyelembe vették a valutaárfolyamok különbségét.

Megvizsgálják

A brit Office for National Statistics szerint a két ország közötti mérésbeli különbség a legnagyobb, amit OECD tagállamok között regisztráltak. A két ország statisztikusai ezért most alapos vizsgálata kezdenek.

Az egyik lehetséges megoldás szerint az Egyesült Államok brit területként tarthatja számon a La Manche-csatornában fekvő Csatorna-szigeteket, holott azok csak a brit korona fennhatósága alá tartoznak, de nem képezik az Egyesült Királyság részét. És mivel a Csatorna-szigetek egy klasszikus offshore pénzügyi központ, bizony az ott folyó kereskedelem befolyásolhatja a számokat. Csak Jersey szigetén például 33 ezer vállalat, 114 milliárd fonttal feltőkésített 27 bank és több mint ezer befektetési alap működik.