Még el sem kezdődött a Portugáliának szánt 80 milliárd eurós EU-IMF-támogatás feltételeinek tárgyalása, máris újra napirendre kerülhet Görögország - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. A hírügynökség idézte Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter hét végi nyilatkozatát, amely szerint Athén újabb könnyítéseket kérhet az egy éve megítélt 110 milliárd eurós csomag feltételeiben: meghosszabbíthatják a törlesztési határidőt vagy a nemrégen adott kamatcsökkentést a hitelköltségek további enyhítése követheti.

Schaeuble szerint egyelőre nem világos, hogy ezekre a lépésekre szükség lesz-e, megjegyzése ennek ellenére éles ellentétben áll számos szintén a hét végén elhangzott nyilatkozattal, amelyek szerint Görögország gazdasági reformjai sínen vannak, így nem lesz gond a hiteltörlesztéssel. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke például azt mondta, hogy a költségvetési kiadáscsökkentések, az adóemelések, illetve az összesen 50 milliárd euró bevételt ígérő privatizációs program elegendő fedezetet nyújt a görög adósságok törlesztésére. Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügy biztosa kizártnak minősítette a görög tartozások átütemezését. Az OECD ugyanakkor úgy látja, hogy szükség lehet az adósságok futamidejének meghosszabbítására, ami nem jelentené az ország fizetésképtelenné válását.

Az EU pénzügyminiszterei hét végi gödöllői csúcsértekezletükön nyugtázták főnökeik döntését, miszerint a görög csomag futamidejét háromról hét és fél évre növelik, a kamatot egy százalékponttal, 3,5 százalékra csökkentik. Ugyanakkor az athéni kormány várakozása szerint idén három százalékkal mérséklődhet a GDP, amivel 2011 lesz a harmadik egymást követő visszaesést hozó év. Az EU becslése szerint a görög adósságok GDP-hez viszonyított aránya 2012-ben 159,4 százalék lesz - ebben az évben kellene visszatérnie az országnak forrásokért a nyílt állampapírpiacokra.