A miniszterek a migrációs válság megoldási lehetőségeiről egyeztettek. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter elmondta: a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) arra törekednek, hogy az Európai Unió fogadja el azt a közös álláspontjukat, hogy az Európai Bizottság által javasolt menekültátirányítás rendszere nem bizonyult hatékonynak.

A 160 ezer migráns tagállamok közötti elosztását előirányzó kvóta keretében eddig csak mintegy 6 ezer embert irányítottak át a menekülttáborokból, ugyanakkor "a rendszer vonzza a migránsokat, így növeli, nem pedig megoldja a válságot". Blaszczak példaértékűnek nevezte a magyar szerepvállalást a külső uniós határ védelmében. Magyarország ezzel eleget tesz a szerződésekben vállalt kötelezettségének, ennek ellenére egyes uniós tagállamok "igazságtalanul megrótták miatta" - mondta a lengyel miniszter.

Utalva a soros szlovák EU-elnökség által múlt héten Brüsszelben előterjesztett, a "hatékony szolidaritás" elvén alapuló javaslatra Blaszczak elmondta: ezt a V4-ek támogatják, az EU-n belüli kompromisszumra való törekvésnek tartják. Robert Kalinák szlovák kormányfőhelyettes és belügyminiszter elmondta: a válságkezelő központ létrehozása hozzájárul a hatékony szolidaritás elvének megvalósításához.

A központ létrehozását Pintér Sándor jelentette be, hozzátéve, hogy azt a V4 soros elnökségét betöltő Lengyelország fogja irányítani. Blaszczak szerint a központ a visegrádi tagországoknak azt a tevékenységét koordinálja majd, mely a menekülteknek a konfliktusövezetekben való támogatására irányul, elősegíti a nemzeti szinten bevált gyakorlatok megosztását, és összehangolja az erre fordítandó költségvetési források felhasználását.

Pintér Sándor a V4 álláspontjáról elmondta: "nem új dolgot akarunk, hanem azt, hogy az eredetileg kialakított szerződéseket és jogszabályokat az EU tagállamai betartsák". "Az a véleményünk, hogy: vissza, törvényes keretek közé" - jelentette ki a belügyminiszter. Sok uniós politikus "összekeverte az illegális migrációt és a menekültügyet" - állapította meg a belügyminiszter, rámutatva: Magyarországra az elmúlt évben 104 országból érkeztek migránsok illegálisan, a zöld határt átlépve. Ennyi országban pedig nem dúl háború, nem áll fenn katasztrófahelyzet, vagyis indokolatlan volt az érvényes vízum nélküli, törvényes utat megkerülő belépés.

A V4-ek egységesen tudnak gondolkodni az illegális bevándorlásról, a migrációról, és ezt az együttműködést még tovább kell fejleszteni - mondta Pintér, hangsúlyozva: "a relokációs politikáról a visszatérítés politikájára szeretnénk áttérni." A visszatérítés politikáját mind a négy jelen lévő belügyi tárcavezető felszólalásában a hatékony szolidaritás egyik fő elemeként hangsúlyozta. A visegrádi belügyminiszterek hétfő délután Varsóban kibővített V4-es formátumban, az osztrák, belga, bolgár, horvát és szlovén hivatali partnereikkel egyeztetnek.