Változatlan munkanélküliség az eurózónában

Nem változott márciusban a munkanélküliség az eurózónában havi összevetésben. A 18 tagállamot felölelő euróövezetben 2013 decembere óta 11,8 százalék a ráta, de alacsonyabb a tavaly márciusi 12 százaléknál - tette közzé legfrissebb adatait az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
MTI-Eco, 2014. május 2. péntek, 12:56

A 28 tagállamból álló EU-ban szintén nem volt változás márciusban az előző hónaphoz képest. Az állástalanok aránya 10,5 százalékon állt márciusban, ami alacsonyabb az egy évvel korábbi 10,9 százaléknál.

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban 25,699 millió munkanélküli volt márciusban, közülük 18,913 millióan az eurózóna valamely országának állampolgárai voltak. Februárhoz képest a munkanélküliek száma 66 ezerrel volt alacsonyabb az EU-ban és 22 ezerrel kisebb az euróövezetben márciusban. Tavaly márciussal összevetve a munkanélküliek száma 929 ezerrel csökkent az EU-ban és 316 ezerrel mérséklődött az euróövezetben.

A tagországok közül márciusban Ausztriában (4,9 százalék), Németországban (5,1 százalék) és Luxemburgban (6,1 százalék) volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, míg Spanyolországban a legmagasabb, 25,2 százalékkal. A görög adat még nem ismert.

Magyarországról az Eurostat még szintén nem rendelkezett márciusi adatokkal. Februárban 7,9 százalék, januárban 8,2 százalék volt a munkanélküliség Magyarországon.

Az Eurostat pénteken azt közölte még a februári adat alapján, hogy éves összevetésben Magyarországon esett a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, 11,2 százalékról 7,9 százalékra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2014.05.03 16:28

@jobbajobb:

és melyik országban van még olyan, hogy a munkavállalók cc 10%-a közmunkás..és azt rendes foglalkoztatásnak tekintik??
egyet mondj

és még egyszer leírom, az előző kormányok, mert közmunka akkor is volt...NEM SZÁMOLTA bele a foglalkoztatottságba a közmunkást..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.05.03 15:36

@RonaGyuri: ...minden országban egyformán számolják...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.05.03 08:27

@jobbajobb:
Ja persze, ahol a csökkenés egy spéci növekedés, s a divergencia is a konvergencia egyik fajtája! =))
Bár mostanság - különösen ebben a témában - nem sokadoztok idióta magyarázkodásokkal, egyszerűen már az alapadatokat is meghamisítjátok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.05.02 16:25

...egy kis unortodox segítene...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html