Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nicolas Maduro venezuelai államfő bejelentette azt is, hogy a közalkalmazottak és a hadseregben szolgálók bérét is emelik, de hogy mennyivel, arról nem szólt. Az országban januárban már 15 százalékkal megemelték a minimálbért, ami így a most bejelentett intézkedéssel együtt 6700 bolivar. Ez hivatalos árfolyamon átszámítva 1160 dollárnak felel meg, a feketepiacon azonban nem ér többet 25 dollárnál.

Gazdasági elemzők szerint a kormány öngólt lő azzal, hogy emeli a minimálbéreket, mert ez csak tovább gerjeszti az inflációt, ami tavaly 68,5 százalék volt, a legmagasabb a világon. Az ország központi bankja eddig még nem közölt adatokat arról, hogy idén miként alakult az infláció, de az ütem egyes elemzők szerint elérte az 50 százalékot az áprilissal záródott négy hónapban.

Dél-Amerikai legnagyobb olajexportálójának devizatartaléka 12 éves mélyponton áll. Venezuela bevételeinek mintegy 96 százaléka származik az olajkivitelből. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7 százalékos idei gazdasági zsugorodást vár Venezuelában.