Váratlan helyről kapott támogatást az internetadó

Számos érvet hoz fel az internetforgalom adóztatása mellett a Bloomberg technológiai szakírója. Ezek egyike szerint ezzel lehetne arra kényszeríteni a technológiai cégeket, hogy továbbfejlesszék a decentralizált, ezért adóztathatatlan internetet.
Napi.hu, 2014. október 28. kedd, 19:17

Látszólag azokat támogatja az internetadóval szemben kirobbant heves magyarországi tiltakozás, akik úgy vélik, hogy a világháló szent tehén, amelyet nem szabad érintenie az adóztatásnak. Valójában a tiltakozás inkább arról szól, hogy a magyarok belefáradtak Orbán Viktor miniszterelnök unortodox adópolitikájába. Az információfogyasztás adóztatása önmagában nem őrült ötlet - állítja Leonid Bershidsky, a Bloomberg technológiai szakszerzője.

Az Orbán-kormány azt követően állt elő az ötlettel, hogy az országot vezető Fidesz besöpörte a győzelmet az önkormányzati választásokon, ami utat nyitott a miniszterelnök autoritáriánus ambícióinak további kibontakoztatása előtt. Az eredeti terv szerint a magyaroknak 150 forintot (62 dollárcent) kellett volna fizetniük minden elfogyasztott gigabájtnyi adat után - ezt vizezte fel a parlament elé kerülő, felső korlátot tartalmazó kormányjavaslat.

Illik hozzá

A világon eddig egyetlen ország sem vezetett be "bitadó" típusú közterhet, Orbán adópolitikájába azonban beleillik ez a fajta adó. Bershidsky ezt követően felsorolja a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadó-rendszertől a 27 százalékos (Európa-rekorder) áfán át a különadókig az elmúlt évek adópolitikájának részleteit. Emlékeztet a telefonbeszélgetések perceire és az sms-ekre kivetett adóra is, mivel a kormány nézőpontjából az internetadó csak ennek egyik újabb eleme.

A magyaroknak elegük van az ilyen indirekt adóztatásból: ezért tüntetnek az internetezést sújtó újabb közteher ellen - véli Bershidsky. Valójában nemzetközi mércével mérve még az eredeti, korlátozás nélküli adó sem lett volna elviselhetetlen. Egy amerikai átlagpolgár, aki a tévét is a Netflix internetes szolgáltatáson keresztül nézi, havi 40 gigabájtnyi adatot fogyaszt. Ezért a magyar tervnek megfelelően 25 dollárt (6000 forintot) kellene fizetnie. Ez sok az 680 dolláros (160 ezer forint) magyar átlagfizetéshez képest, de nem több annál, amit a texasiak fizetnek havi internet-hozzáférési adóként.

Húszéves ötlet

A világhálót védő amerikai törvény, az Internet Tax Freedom Act arra a magyarázatra épül, hogy az információ elérésének szabadsága jóval nagyobb hasznot hoz a társadalom számára, mint amekkora hasznot bármilyen az internetre kivetett adótól remélhetnénk. Emellett helytelen lenne olyan közterheket kivetni online világhálós tevékenységekre (például filmletöltésre), amelyek a hasonló offline tevékenységeket (például a letöltött filmek ismételt megnézését) nem terhelik.

A bitadó ötletét a Maastricthi Egyetem két kutatója Luc Soete és Karin Kamp vetette fel először a kilencvenes években. Akkor és azóta is finoman szólva őrültnek tartják őket, ám ez nem változtat azon, hogy az internetadó melletti alapvető érvük érvényesebb, mint valaha. Eszerint a gazdasági tevékenységek egyre inkább az immateriális információ-tranzakciókhoz kapcsolódnak, ezért az - az adóztatás alapjául szolgáló - értékteremtési lánc nagy része láthatatlanná válik.

Miért ne?

Ha a kormányok általában adóztatják a fogyasztást - főként értéktöbblet- vagy forgalmi adókkal -, akkor logikus az adatfogyasztás adóztatása is. Ha a társadalom elfogadja a telefonálás percalapú adóztatását, miért ne tenné ugyanezt az internetforgalommal? De nézzük másfelől. A világháló erőforrása ugyanolyan, mint általában a javak előállításának erőforrásai: korlátos. A szükséges infrastruktúra átviteli korlátokkal rendelkező, adott rendszer. Ebből következően ha a nagy fogyasztást megadóztatjuk, és ezzel visszafogjuk, akkor gyakorlatilag a kisebb fogyasztóknak teszünk jót, mert védjük a hálózat egyenlő hozzáférésérésének lehetőségét.

Az internetadó mellett szóló érv lehet, hogy az adatforgalom ingyenessége pazarlásra ösztönöz: például a felhasználók túl sok olyan videót néznek, amellyel a hirdetők etetik meg őket. Végül van egy olyan érv az adó mellett, amelyet ellenzői sem vitatnának - véli Bershidsky. Arról van szó, hogy jó irányba lökdösné a fejlődést. Arra ösztönözné a technológiai cégeket, hogy olyan technikákat fejlesszenek ki, amelyek minimalizálják az adatforgalmat és felgyorsítják a decentralizált, hálózatos hozzáférést kínáló rendszerek fejlődését. (Ilyen például a hongkongi tüntetők szerveződését segítő FireChat.) Ezekben a felhasználók egymástól is vesznek át információt, következésképpen az ilyen rendszereket nem lehet forgalomarányos internetadóval megterhelni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Trambulin, 2014.10.29 17:47

@BoBKeLSo:
Mivel elolvastam a cikket, továbbá amúgy is idézőjeleket használtál, ezért hidd tudom, nem saját kútfőből "dolgoztál" csak kiemeltél, nyomatékosítottál véleményeket.

És mivel te jegyezted ismételten ezeket a gondolatok, ezért ezekkel kapcsolatban neked reagáltam ezekre a véleményekre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2014.10.29 16:59

@Knapp75:

ok, tömködni kell..
de

egyrészt emelkedtek bizonyos adók, járulék, illetékek és persze az áFA
másrészt sok új adó van
ezekből jócskán jön be bevétel
csak így kiragadva
bankoktól kb 150 milliárd
tranzakciós ill. 300 milliárd
e-útdíj 150 milliárd

és akkor a többi szektorális adóról nem is beszélve

mivel nincs manyup, az ide betolandó évi kb 400 milliárd is megmarad

adjuk már össze:

900 milliárd..!!!!!
ha levesszük az szj-a kiesés miatti 400 milliárdot, akkor is marad..500 milliárd (és még vagy 100-150 milliárd más a
dókból)
családi adókedvezmény -230 milliárd


de csökkentették az oktatásra, eü-re költött pénzt, valamint szétverték a szociális hálót

HOL A LÓVÉ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2014.10.29 16:31

@Tibi27:

az okos telefonokat kifeledted
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2014.10.29 13:46

@bandesz: khm...

Most nem a google, vatera és a többi szolgáltató lesz megadóztatva, hanem az emberek! Egy pöttöm kis országban...

Ergo:
- Az emberek továbbra is használni fogják őket, mert olcsóbbban vásárolhatnak onnan, vagy olyan szolgáltatást nyújtanak, amire ma már szükség volna.
- A szegények internethasználata visszaszorul, mert ők viszont nem tudnak ekkora költségnövekedést kigazdálkodni, ha egyáltalán most van internetük.

Emellett: A Bloomberg az internetadó mellett is hozott fel érveket.

OLVASNIA, SZÖVEGÉRTELMEZNIE, GONDOLKODNIA KÉNE! Kommentje nem arról árulkodik, hogy ezen képességeket birtokolja, gyakorolja!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BoBKeLSo, 2014.10.29 12:40

@Trambulin: Félreértesz, és a cikkből idéztem, azért is használtam idézőjelet.
De ezek szerint, de nem olvastad a cikket :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html