Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezzel egy időben a kormánypárt, a ZANU-PF magas rangú forrásai arról számoltak be, hogy pénteki ülésükön terjesztik elő Mugabe menesztését. Azt is közölték, hogy ha Mugabe nem hajlandó távozni a hatalomból, akkor alkotmányos vádemelést kezdeményeznek ellene: Nincs visszaút. Ha nagyon makacs lesz, akkor elrendezzük, hogy vasárnap menesszék. Ha ez megtörtént, kedden alkotmányos vádemelést indítanak - írta a portál.

A 37 évig kormányzó véreskezű diktátor a Sky szerint péntek délelőtt már megjelent a nyilvánosság előtt, méghozzá egy, hatalmának megőrzése szempontjából jelentéktelennek tűnő eseményen: egy Hararéban tartott egyetemi diplomaosztó ünnepségen.

Közben hazatért Zimbabwéba Emmerson Mnangagwa alelnök, akinek november 6-ai, egy jóslat által ihletett menesztése kiváltotta a katonai hatalomátvételt. Egy, a leváltott alelnökhöz közel álló és a hadsereggel is kapcsolatban álló forrás azt mondta, hogy Mnangagwa csütörtök óta az országban tartózkodik.

Címlapkép forrása: Guillaume Souvant/AFP