A laikus személő csak egy nagy fehér pacnit lát azon a képen, amelyet az amerikai űrkutatási hivatalnak a Föld megfigyelésével foglalkozó részlege (NASA Earth Observatory) tett fel a honlapjára. A Terra nevű műhold felvételén látható barátságos fehérség azonban a természetes köd és a cseppet sem természetes szmog mérgező keverékét mutatja - jelentette a Business Week.

A fotó december 7-én készült, amikor az USA pekingi nagykövetségének, illetve sanghaji konzulátusának mérései szerint - a szakértők ezeket megbízhatóbbnak tartják a hivatalos adatszolgáltatásnál -, az úgynevezett PM 2.5-ös részecskék mennyisége 480, illetve 355 mikrogramm volt köbméterenként a két nagyvárosban. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a PM 2.5 koncentrációja 25 alatt tekinthető biztonságosnak.

A mutató a legfeljebb 2,5 mikronos (a méter milliomodrésze) porszemcsék mennyiségét méri. Az ilyen pici por már nehezen ürül ki a tüdőből.

Forrás: NASA

Ha a köd tetején vastag réteg pára helyezkedik el, akkor barnának látszik a fotókon. A kínai felvételen azonban nem látható ez a felemelkedett pára, ami azt jelenti, hogy a légszennyezés nagyja beszorult a köd alatti néhány száz méteres sávba.

Sanghaj csalódott

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb szmogja alakult ki Sanghajban a múlt héten, ami meglepte a város lakóit. Ez sokkoló, azt hittük, hogy Sanghaj vezetősége jobb munkát végez a szmog visszaszorításában, mint a pekingi helyhatóság - fogalmazott Robert Theleen, az amerikai kereskedelmi kamara sanghaji irodájának vezetője.

A kínai nagyvárosba szmogot hozott a december. A PM 2.5 koncentráció hétfőn a délutáni órákra a hivatalos mérések szerint is elérte a 238-at, azért a helyhatóság azt javasolta, hogy az idősek és a hétévesnél fiatalabb gyerekek ne lépjenek ki a szabadba. Ez már a hetedik olyan nap volt az év utolsó hónapjában, amikor a mutató 200 fölé emelkedett. Ez az a határ, amikor az érzékenyebbeknek nem tanácsos elhagyni lakásukat.

Vészüzemmód

A csúcsot december 6-án jegyezték fel 482-vel - erre válaszul betiltották az autók közlekedését és korlátozták a város környéki üzemek tevékenységét. Az erős légszennyezés veszélyezteti Sanghaj ambiciózus terveit: a város 2020-ra világ egyik pénzügyi és logisztikai központjává akar válni. A szmog rontja a város imázsát és vonzerejét, elriaszthatja a külföldi befektetőket.

A kínai fővárosban olyan nagy a légszennyezés, hogy a nemzetközi nagyvállalatok ott dolgozó menedzsereinek egy része elköltöztette a családját. A szmog már nem csupán a külföldieket zavarja, hanem a helyieket is. Az országot irányító kommunista párt úgy érzékeli, hogy ma már a légszennyezés a szociális elégedetlenség legfőbb oka.