Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Világbank szerdán óvott a bővülésre vonatkozó merev célkitűzésektől, attól, hogy 2015-re is a bruttó hazai termék idei, 7,5 százalék körülire tervezett növekedési ütemét irányozzák elő. Ez - jegyezték meg az évente három alkalommal kiadott jelentésük legfrissebb számában - rontaná az ország reformcélkitűzéseinek megvalósíthatóságát.

Mindez összhangban van a kínai gazdaságirányítással, a kínai központi vezetés az elmúlt években már maga is belátta, hogy a korábbi kétszámjegyű, de még a 10 százalékhoz közelítő növekedési ütem is tarthatatlan - nem kis részben a környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt. Kiderült az is, hogy az országnak egy "egészségesebb" szerkezetű, a hatékonyságot szem előtt tartó, minőségi termelésre összpontosító gazdaságra van szüksége.

Karlis Smits, a Világbank pekingi irodájának vezető közgazdásza, a jelentés fő szerzője tájékoztatóján közölte, 7 százalék körülire előirányzott célt tartanak megvalósíthatónak 2015-ben, ez álláspontjuk szerint elegendő a munkaerőpiac stabilitásának fenntartására. A Nemzetközi Valutaalap júliusban úgy vélekedett, hogy Pekingnek a következő évre 6,5-7 százalék körüli növekedést kellene előirányoznia.

A kínai gazdasági növekedés a kisebb kormányzati, banki ösztönző intézkedések hatására mérsékelten, de határozottan lassul. A harmadik negyedévben 7,3 százalékra esett vissza a bővülés mértéke a második negyedévi 7,5 százalék után. Egyes elemzők megkérdőjelezik, hogy Kína képes lesz az előirányzott 7,5 százalék körüli teljesítményre. Ha ez meghiúsulna, akkor 15 év után először törne meg a biztonságos tervteljesítés folyamata. Peking ugyanakkor az utóbbi években már nem pontos tervszámot határoz meg a márciusban tartott éves parlamenti üléseken.

Amennyiben a GDP éves növekedése az idén a Világbank által előre jelzett 7,4 százalék lesz, az elmúlt 24 év legalacsonyabb bővülését fogják elkönyvelni.