A 2012−2013-as idényben 2,5 milliárd fontra emelkedhetett az élvonal jövedelme, majd 2013−2014-ben további 25 százalékkal, 3,1 milliárd fontra bővülhet, mivel életbe lép az új tévéközvetítési szerződés. Az alsóbb osztályokkal együtt az angol profi foci már 2011−2012-ben több mint hárommilliárd fontot termelt. Az elmúlt év nyarán 2,4 milliárd font adósságuk volt az első osztályú kluboknak, amiből 1,4 milliárd kamatmentes tulajdonosi hitel volt. A Deloitte éppen ez utóbbi miatt úgy véli, hogy a kamatokkal terhelt egymilliárdos hitelállományt könnyen kezelhetik.

Gondot továbbra is a játékosok keresete jelent, ami túl nagy részt visz el a bevételekből. A Premier League-hez tartozó klubok 2011−2012-ben jövedelemnövekedésük háromnegyedét adták oda focistáiknak, akiknek a bére így négy százalékkal, 1,7 milliárd fontra emelkedett, vagyis ez viszi el a bevétel 70 százalékát. Még ennél is gyorsabban, 13 százalékkal ugrott meg a másod- és harmadosztályú klubok bérköltsége, ami a magasabb osztályba jutásért folytatott öldöklő küzdelem velejárója.

Futball-ligák versenye* (milliárd euró)
Éves bevételJátékoskeresetek (a bevétel százalékában)
Premier League, Anglia2,92,0 (70)
Bundesliga, Németország1,91,0 (51)
La Liga, Spanyolország1,81,1 (60)
Serie A, Olaszország1,61,2 (75)
Ligue 1, Franciaország1,10,8 (74)
*2011−2012-es szezon
Forrás: BBC