Zuhanás vár a britekre

Londoni makrogazdasági elemzők szerint az új brit költségvetési tervezetben szereplő, jelentősen rontott növekedési előrejelzésekből az életszínvonal hat évtizede nem tapasztalt hosszúságú csökkenésére lehet következtetni - írta az MTI.
Domokos László, 2017. november 23. csütörtök, 15:33

Philip Hammond pénzügyminiszter a költségvetési tervezetet beterjesztő szerdai alsóházi beszédében közölte: az új, módosított prognózis szerint a brit GDP idén a korábban várt 2 százalék helyett 1,5 százalékkal növekszik. Hammond szerint a következő években is további lassulásra kell számítani: jövőre 1,4 százalékos, 2019-ben 1,3 százalékos GDP-bővülés szerepel a friss előrejelzésben.

A Resolution Foundation független gazdaságelemző tanulmánya szerint az új növekedési előrejelzésekből levezetett modellszámításai azt mutatják, hogy az egy főre jutó elkölthető éves jövedelem 2022 elején 540 fonttal (190 ezer forinttal) lesz kevesebb annál, amennyi a korábbi növekedési prognózisok alapján lett volna.

Az átlagos éves alkalmazotti jövedelem várhatóan még nagyobbat zuhan: a fejenkénti éves nomináljövedelem 2021 elején 1580 fonttal (jóval több mint félmillió forinttal) lesz alacsonyabb annál az összegnél, amennyit a brit EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazás előtti előrejelzések valószínűsítettek.

Így ez lesz a leghosszabb ideig tartó életszínvonal-visszaesés azóta, hogy a mai normáknak megfelelő jövedelmi mérések az 1950-es években elkezdődtek.

A modellszámítások alapján a brit GDP nominálértéke 2022 első negyedévében 42 milliárd fonttal lesz kevesebb, mint amennyi az eredetileg - de már a népszavazás után - jósolt növekedési pálya esetén elérhető lett volna, 2021 elején pedig 72 milliárd fonttal - 3,4 százalékkal - marad el attól a szinttől, amelyet a tavalyi EU-népszavazás előtti prognózisok jeleztek.

Címlapkép forrása: PIxabay

HOZZÁSZÓLÁSOK