A profit zuhanását a gépjármű-biztosítások terén tapasztalható fokozott verseny, és a befektetések alacsonyabb nyeresége okozta. Az Allianz Deutschland AG nettó bevétele mindössze 521 millió euró lett, szemben a tavalyi első félév 1,47 milliárdjával. Ugyanakkor a bevételek 2,5 százalékkal 14,3 milliárd euróra emelkedtek.

A hónap elején a vártnál kisebb, 16 százalékos második negyedéves profitcsökkenést jelentett Európa piaci értékét tekintve legnagyobb biztosítótársasága. A visszaesést a vagyon- és felelősségbiztosítás befektetések nyereségeinek visszaesése okozta.

A vállalat német egységének profit szempontjából legfontosabb területén, a vagyon- és felelősságbiztosításból származó jövedelmek 1,1 százalékkal 5,7 milliárd euróra estek, főként az egyre nagyobb gépjármű-biztosítási verseny miatt.

A költséghatékonyság szellemében a német egységnél 4800-4900 pozíciót szüntetnek meg, kevesebbet mint korábban tervezték. A biztosítónál 2011-ig 250 milliós éves megtakarítással számolnak, amit további 500 milliós eurós lefaragással egészítenek majd ki. A társaság januárban adta el a nem nyereséges Dresdner Bankot a Commerzbanknak, 5.1 milliárd euróért.