A brit jegybanknál az értetlenség az úr

A Bank of England új módszereket keres, amelyek segítségével növelheti rálátását az Egyesült Királyság hitelpiaci helyzetére.
NAPI Online, 2007. szeptember 24. hétfő, 14:12

A jegybank elnöke, Mervyn King a parlament alsóházának pénzügyi bizottsága előtt tartott beszámolót, azt követően, hogy sokan úgy vélekedtek, megkésve reagált a Northern Rock által előidézett krízisre. King nyilatkozata szerint a jegybank eddig még nem tudta felmérni a hitelválság hatását a brit gazdaságra.

A Sunday Telegraph által megkérdezett vezető közgazdászok szerint nagymértékű bizonytalanság uralkodik a gazdasági folyamatok megítélésében, hiszen a központi banknak nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű információ hitelfeltételek alakulásáról.

A Bank of England töredelmes beismerésével egy időben a parlament pénzügyi bizottságának elnöke aggodalmát fejezte ki a rendszer működésével kapcsolatban. "A központi bank szakemberei által adott válaszok egyáltalán nem voltak meggyőzőek. Figyelem a rendszert és felteszem a kérdést: működik? És látom, hogy nem működik" - nyilatkozta a politikus a Daily Telegraphnak.

Gordon Brown miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában ugyan védelmébe vette a jegybank vezetői székébe általa ültetett Kinget, de arról nem beszélt, hogy a következő öt éves ciklusban is őt szeretné látni a Bank of England élén.

HOZZÁSZÓLÁSOK