BUX
37575

A Gazprom európai gázpiaci részesedése 30 százalék marad az idén

A Gazprom piaci részesedése 30 százalék marad Európában az idén is - hangzott el egy Bécsben zajló gázipari konferencián, ahol a vállalat egyik vezetője arról beszélt, hogy külső pénzügyi támogatás nélkül is végre tudják hajtani beruházási terveiket.

MTI, 2015. január 28. szerda, 14:33

Viktor Zubkov, a Gazprom igazgatótanácsának az elnöke azt mondta, hogy "a Gazprom európai piaci részesedése jelenleg 30 százalék, és ez így is marad idén". Az illetékes azzal számol továbbá, hogy az idei második-harmadik negyedévben csökkeni kezd a földgáz ára. A Gazprom által kötött gázszerződések többségében a kőolaj árának alakulásához kötik az exportgáz árát úgy, hogy a gáz ára 9 hónappal követi az olajár mozgását. A kőolaj ára a második félévtől kezdett erőteljesen csökkenni, a júliusi 110 dollár körüli hordónkénti árhoz képest a kőolaj ára csaknem 60 százalékkal esett.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke pedig azt mondta: "elegendő cash flow-val rendelkezünk ahhoz, hogy külső pénzügyi források bevonása nélkül is végre tudjuk hajtani beruházási terveinket".

A vállalat alelnöke felemlegette továbbá, hogy Ukrajna adósa Oroszországnak a korábbi szállításokért. A kijelenés hátterében az áll, hogy az Európai Bizottság támogatásával tavaly októberben létrejött orosz-ukrán gázmegállapodásban rögzítették: a korábbi gáztartozásból Ukrajnának 2014 végéig 3,1 milliárd dollár adósságot kell rendeznie. Ennek az összegnek az első részét, 1,45 milliárd dollárt november 4-én, a másodikat december 24-én utalta át Ukrajna. Konkrétan a 2013 novemberében és decemberében, majd a 2014-ben áprilistól júniusig leszállított orosz gáz ellenértékének egy részéről van szó. Ezen időszak alatt a Gazprom 11,5 milliárd köbméter földgázt exportált Ukrajnának összesen 5,296 milliárd dollár értékben, azaz Kijev még csaknem 2,1 milliárd dollárral adósa Moszkvának.