BUX
38232

A járattörlések ellenére jól megy a Ryanairnek

Bár a Ryanair ír diszkont légitársaság több szeptemberi járatát is törölte, az utasforgalomra ennek nem volt különösebb hatása a légitársaság friss utasforgalmi adatai szerint.

Domokos László, 2017. október 5. csütörtök, 14:39

A cég honlapján közöltek szerint a Ryanair utasainak száma szeptemberben 10 százalékkal 11,8 millióra emelkedett az előző év szeptemberéhez viszonyítva, a járatok töltöttsége 2 százalékponttal 97 százalékra javult. A fapados úgy érte el ezeket a számokat, hogy a szabadságkiadás változásai miatt már szeptemberben is számos járatot töröltek.

A Ryanair éves gördülő utasforgalma a hónap végén 127,3 millió volt, 12 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor - írta az MTI.

A szeptember-márciusi időszakra korábban bejelentett járattörléssel érintett mintegy 20 ezer járat 315 ezer utasával vették fel a kapcsolatot, közülük 308 ezren kértek átfoglalást. A téli és nyári menetrendi időszakra is vonatkozó másik járattörlési akcióban 400 ezer utas érintett, közülük eddig 300 ezren kértek átfoglalást.

A légitársaság szeptemberben két alkalommal is jelentős járattörléseket jelentett be, ezekben mintegy 800 ezer utas érintett.