BUX
38657

A Monsantónak meg kell semmisítenie a génmódosított cukorrépát

Az amerikai szövetségi bíróság kedden elrendelte a Monsanto által kifejlesztett, genetikailag módosított cukorrépa betakarítását és megsemmisítését, miután úgy ítélte, az Egyesült Államok agrárminisztériuma törvénytelen módon engedélyezte a biotechnológiai eljárással készült takarmánynövényt.

MTI-Eco, 2010. december 1. szerda, 10:45

Az ügyben ítéletet hirdető Jeffrey White augusztusban már betiltotta a Monsanto "Roundup Ready" névre keresztelt cukorrépájának további ültetését és eladását arra hivatkozva, hogy a kormány illetékes szerve nem hajtott végre elég alapos környezeti hatástanulmányt a növény engedélyezése előtt 2005-ben.Nem sokkal az augusztusi ítélet után azonban az agrárminisztérium engedélyt adott a növény vetőmagjainak előállításához szükséges magoncok ültetésére. A keddi ítéletében ezeknek a palántáknak a megsemmisítését rendelte el a szövetségi bíró.A bírósági eljárást kezdeményező fogyasztóvédelmi társaság, az Earthjustice jogi képviselője elmondta, ez az első olyan bírósági ítélet, ahol génmódosított növények megsemmisítését rendelték el. "Ez egy extrém dolog. De a körülmények olyanok voltak, hogy nem igazán volt más megoldás. Gyakorlatilag kihívták a bíróságot, hogy az vajon szembe mer-e szállni velük" - tette hozzá.A Monsanto által előállított Roundup Ready cukorrépa igen népszerű volt a termesztők körében, ugyanis arra fejlesztették ki, hogy ellenálljon a gyomirtó vegyszer Roundupnak, ami lényegesen megkönnyítette a farmerek gyomkezelését. Környezetvédők azonban úgy látják, a takarmánynövény elterjedése a gyomirtó vegyszerek túlzott használatához, rezisztens gyomnövények kialakulásához, továbbá a hagyományos cukorrépa-fajták megfertőzéséhez vezethet.A vállalat, amely a mezőgazdasági termék szabadalmi bejegyzésével rendelkezik, korábban úgy nyilatkozott, egy esetleges engedély-visszavonás akár 2 milliárd dollárjába is kerülhet a vállalatnak és ügyfeleinek 2011-ben és 2012-ben.A Monsanto számára bizalomra adhat okot az a novemberben napvilágot látott minisztériumi törvénytervezet, amely kezeli a génmódosított cukorrépák helyzetét. Ennek megfelelően, akár már a jövő évben engedélyeznék az ilyen növények elültetését. Jelenleg az amerikai cukortermelés több mint fele származik cukorrépából.