A spórolás jót tett az olasz nagybanknak

Egyszeri tételeknek köszönhetően felszökött az UniCredit nyeresége a harmadik negyedévben.
Domokos Erika, 2017. október 24. kedd, 10:57

A mérlegfőösszegét tekintve legnagyobb olasz bank kedden közölte, hogy a szeptember 30-ával végződött negyedévben nettó nyeresége a Pioneer vagyonkezelő eladásának köszönhetően elérte a 2,82 milliárd eurót - írja az MTI.

A Pioneer értékesítéséből származó bevételt és egy másik egyszeri tételt nem számítva a bank nettó nyeresége 838 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 447 millió euróról.

A nem teljesítő hitelek után képzett céltartalék 598 millió euróra csökkent, míg a tavalyi harmadik negyedévben még 1 milliárd céltartalékra volt szükség.

Az első háromnegyed évben az UniCredit nettó nyeresége elérte a 4,67 milliárd eurót. A bevétel 2,7 százalékkal 14,77 milliárd euróra csökkent, a működési költségek ennél nagyobb mértékben, 3,8 százalékkal 8,557 milliárd euróra estek vissza. (Kőkemény spórolás több magyar banknál.)

Az UniCredit eredetileg november 9-én akarta publikálni negyedéves jelentését, de előrehozta a sarokszámok közzétételét, mert tévedésből néhány harmadik negyedévi adat már hétfőn felkerült a bank honlapjára, és e-mailen is eljutott befektetőkhöz és elemzőkhöz. Az átfogó jelentést az eredeti menetrendnek megfelelően november 9-én közlik.

Az UniCredit az UniCredit Bank Hungary Zrt. révén van jelen Magyarországon - írja az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK