A sztrájkok ellenére is javított a Lufthansa

A pilóták sztrájkjai ellenére is javította harmadik negyedéves és első kilenc havi teljesítményét is a német Lufthansa-csoport - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
MTI, 2014. október 30. csütörtök, 13:30

A harmadik negyedévet 8,2 milliárdos működési kiadások mellett 8,9 milliárd eurós működési bevétel (+1,9 százalék) és 561 milliós adózott nyereséggel zárta a cég, ez 24 százalékkal jobb eredmény a 2013 harmadik negyedévinél. A cégcsoport számításai szerint a sztrájkoknak 170 milliós negatív hatása volt az üzleti eredményre.

A január-szeptemberi időszakban a Lufthansa-csoport 482 millió euró nettó eredményt ért el, 95 százalékkal nagyobbat, mint az előző év azonos időszakában, a 23,9 milliárd euró bevétel lényegében nem változott, a költségek viszont 1,9 százalékkal 23,2 milliárdra csökkentek.

A cégcsoport vállalatai 2,2 százalékkal kevesebb járatot közlekedtettek szeptemberig, utasszámuk ennek ellenére 1,7 százalékkal 81,1 millióra nőtt, a járatok átlagosan 80,6 százalékos töltöttséggel üzemeltek. A Lufthansa továbbra is arra számít, hogy év végén üzemi eredménye egymilliárd euró nyereséget mutat majd.

A cégcsoport légitársaságai közül a Lufthansa eredménye 56 millió euróval 260 millióra csökkent január és szeptember között 2013 ugyanezen időszakához viszonyítva. Ennek oka a jelentés szerint a csökkenő hozam és a pilóták többszöri sztrájkja volt. A Swiss 217 milliós nyereséget jelentett, 35 millió euróval jobbat, mint egy évvel korábban, az Austrian Airlines viszont 7 milliós veszteséggel működött szeptemberig, eredménye 26 millióval rosszabb a 2013 január-szeptemberinél.

HOZZÁSZÓLÁSOK