BUX
38657

Aggódnak a dráguló olaj miatt a légitársaságok

A világgazdaság fellendülésének köszönhetően ismét jóval több utast és árut szállítanak a légitársaságok, mint a válság idején, az üzemanyag drágulása azonban elronthatja az örömet - mondta az ágazat helyzetét értékelő beszédében Giovanni Bisignani, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) főigazgatója szerdán Genfben.

MTI-Eco, 2011. február 2. szerda, 19:05

Giovanni Bisignani arról tájékoztatott, hogy az utasforgalom 8,2 százalékkal, a teherforgalom 21 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez hasonlítva.

A kedvező fordulatot azonban a visszájára fordíthatja, hogy a kőolaj drágulása miatt idén a korábban vártnál is kevesebb lehet a légitársaságok profitja: átlagosan 2,7 százalék körüli profitrátára számíthatnak, amiből aligha lehet fejleszteni.

A 230 céget tömörítő IATA kalkulációi szerint idén összesítve 9,1 milliárd dollár lehet a légitársaságok összesített profitja a tavalyi 15,1 milliárdot követően.

Ennél a számításnál átlagosan 84 dolláros olajárat vettek alapul, holott az ár most éppen 100 dollárnál jár, igaz ennek fő kiváltó oka a nyugtalanító egyiptomi helyzet.

De bármi is lesz, az IATA számításai szerint az olaj árának minden egy dollárral való emelkedése 1,6 milliárd dollárral dobja meg a költségeket.