Az emelkedő költségek miatt 2021-re csupán három vagy négy japán autómárka marad a piacon - idézte a Kelley Blue Book kutatóintézet előrejelzését a CNBC. A világ harmadik legnagyobb gazdasága egyben a világ harmadik legnagyobb autógyártó nemzete is, amely nyolc márkának ad otthont. Németországban és az USA-ban csak egy maroknyi hazai márka versenyez az autósok kegyeiért.

A szigetország egykor büszke autóipara azonban az utóbbi időben egyre-másra adja jeleit annak, hogy megérett a változásra. Az év elején jelentette be a Toyota Motor Corp., hogy májusra teljesen birtokba veszi - és kivezeti a tőzsdéről - a húsz év óta 51 százalékos tulajdonában lévő Daihatsu Motor Co.-t. Ez követően a nemrégiben profit warninggal keserítette el befektetőit.

Eljött a vég

A Mitsubishi Motors Corp. néhány hete keveredett bele két évtizeden belül a harmadik órási botrányába, amikor kiderült, hogy meghamisította miniautói fogyasztási adatait. A bejelentés nyomán hárommilliárd dollárral zuhant a cég piaci értéke.

Ezt megelőzően, az ezredforduló táján bukott le a vállalat azzal, hogy eltitkolt számos balesetveszélyes gyártási hibát. Két nagy leleplezés is volt - az autógyártó egyes esetekben a hetvenes évektől kezdve hazudott ügyfeleinek -, és a Mitsubishit az azonos nevű cégcsoport további vállalatai mentették meg a csődtől tőkeinjekciójukkal.

A történet bizonyos értelemben csütörtökön ért véget, amikor a vállalat és Nissan Motor Co. bejelentette, hogy az utóbbi 2,2 milliárd dollárnak megfelelő összegért 34 százalékos tulajdonrészt vásárol kisebb hazai riválisában. A Nissan a japán tőzsdei szabályoknak köszönhetően ezzel irányítása alá vonhatja a Mitsubishit - emlékeztetett a Reuters.

Jó lesz ez

A szakértők ugyan azt várnák, hogy a vevő a tulajdonosként is uralma alá hajtsa új szerzeményét, de a közös jövő esélyeit ettől függetlenül jónak látják. A japán piac miniautó-szegmensében közös a gondjuk, mivel a Mitsubishi gyártja a Nissan márkaneve alatt fogalmazott törpéket is, így ezen együtt juthatnak túl. A szakértők egymilliárd dollárra becsülik a hazudozással kapcsolatos kártérítési összeget.

Nagy előny ugyanakkor, hogy a Mitsubishi Délkelet-Ázsiában erős, ahol új tulajdonosa kevésbé ismert. Ha összeadjuk a Renault-Nissan páros és a Mitsubishi 2015-ös autóeladásait, akkor egy impozáns 9,3 milliós számot kapunk. Ezzel a cégcsoport befurakodhatott volna az ágazat három legnagyobbja, a Toyota, a Volkswagen és a GM közé.

Konszolidáció

Az ágazati konszolidáció, a cégek egyesülése elkerülhetetlen, ugyanis csak az igazán sok autót gyártó vállalatok képesek kifizetni a csillagászati nagyságú fejlesztési költségeket - folytatódik a CNBC iparági elemzése. A kiadások csak növekedni fognak a vezető nélkül működő és az interneten át mindennek kommunikáló autók megjelenésével.

És erre még rá fognak rakódni azok a költségek, amelyeket a piaci szabályozás változásai okoznak. Az üzemanyag-felhasználással és a biztonsággal kapcsolatos szigorítások mind-mind technikai fejlesztést igényelnek, ami sokba' fáj az iparág cégeinek.

Rosszul gazdálkodik az az ország, amely nyolc autógyártó esetén, nyolcszorosan próbálja lenyeletni a vevőkkel ezt a költséget négy helyett. Így aztán vége annak a világnak, amikor néhány százezer autó eladásából megélhettek a gyártók. Sokmilliós forgalom kell, amit a Mitsubishi nem tudott elérni.

Lefele vezet az út

Az a benyomásom, hogy a világ autóipara elérte profittermelő képességének csúcsát, és a nyereségek mostantól kezdve lejtőre kerülnek - fejtegeti James Chao, az IHS Automotive ágazati tanácsadó cég ázsiai és csendes-óceáni részlegének vezetője.

Ezt részben arra alapozza, hogy a kínai autópiac bővülése, amiből sok autógyártó jól megélt az elmúlt években, lelassult. Emellett nagyon úgy tűnik, hogy az USA piaca nem tud sokkal nagyobbra bővülni jelenlegi nagyságánál. Az előbbi országban kicsit több, mint 21 millió az utóbbiban valamivel kevesebb mint 17,5 millió személyautó talált gazdára 2015-ben.

A világ legnagyobb autógyártója, a Toyota profit warningjában az erős jenre és a lagymatag eladásokra mutogatott. A 2017 márciusában végződő üzleti évben több mint harmadával lehet kisebb a nyereség az egy évvel korábbinál, ami soknak tűnik, bár a Toyotának volt miből engednie. Így is 14 milliárd dolláros profitra számíthat.