A mérlegfőösszeg alapján legnagyobb európai bankcsoport igazgatótanácsa pénteki hangsúlyozta, hogy döntés még nem született, az ügy "bonyolult", és egyelőre az sem tudható, hogy a bank mikor és milyen elhatározásra jut, de "a munka megkezdődött".

A bank másfél évszázada alakult Hongkongban, és az 1990-es évek elején helyezte át globális székhelyét Londonba. Londoni pénzügyi elemzők pénteki értékelései szerint, ha az HSBC valóban kiköltözik a Cityből, a legvalószínűbb új központ ismét Hongkong lenne. Az HSBC távozásával messze a legnagyobb bank hagyná ott a City pénzügyi központját, és ez a brit költségvetést is érzékenyen érintené, mivel a City adja a brit adóbevételek tíz százalékát.

A citybeli globális HSBC-központ elköltöztetésének fontolóra vételében szerepet játszik a brit bankszektorra kivetett különadó, amely az idei pénzügyi évre szóló költségvetés alapján emelkedik is. Tavaly a brit kormány csaknem 2 milliárd font (840 milliárd forint) bevételre tett szert ebből az illetékből; ennek több mint 30 százaléka az HSBC-t terhelte. Az HSBC aggályai közé tartoznak mind a kormányzó Konzervatív Párt, mind az ellenzéki Munkáspárt politikai tervei is.

Nagy-Britanniában május 7-én tartják a parlamenti választásokat, és David Cameron miniszterelnök tervei szerint ha a konzervatívok alakíthatják meg az új kormányt, legkésőbb 2017 végéig népszavazást írnak ki arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e, vagy távozzon az EU-ból.

A Munkáspártnak nincsenek ilyen konkrét népszavazási tervei, Ed Miliband, a Labour vezetője és miniszterelnök-jelöltje azonban radikális szigorításokat tervez a bankszektor szabályozásában. Miliband tervei alapján ha a Munkáspárt májusban kormányt alakíthat, utasítaná a brit verseny- és piacfelügyeleti bizottságot annak meghatározására, hogy egy-egy adott bank legfeljebb mekkora részesedést tarthat meg a brit bankpiacon.

A brit piacon tevékenykedő öt legnagyobb bank - az HSBC, a Barclays, a Royal Bank of Scotland (RBS), a Santander és a Lloyds-csoport - a lakossági és a kisvállalati szolgáltatások 85 százalékát nyújtja. Emiatt a Munkáspárt, ha kormányra kerül, Miliband tervei szerint nem engedné, hogy e bankok tovább növeljék piaci részesedésüket, sőt a Labour-kormány törvénnyel teremtene helyet a piacon új kisbankok számára.