Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az SDH a legnagyobb szlovén bankkal, a 2013-ban állami támogatással megmentett a Nova Ljubljanska Bankával (NLB) indítaná a magánosítást. A kormány tervei szerint a bank 75 százalékát értékesítik.

A korábbi kormány 2013-ban, 15 állami cég eladását engedélyezte, amiből hét került azóta magánkézbe. Szlovénia néhány éve súlyos bankválsággal szembesült, amely a túlzott kockázatviselés, az állami tulajdonú bankok alacsony színvonalú irányítása, illetve a nem kellően hatékony felügyeleti eszközök miatt alakult ki.

Az euróövezeti ország bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - döntő részben még mindig állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt.

A Jugoszláviától 1991-ben külön vált Szlovénia kormányai több mint két évtizede halogatják a szélesebb körű magánosítást, így az ország gazdaságának mintegy fele még mindig állami vezetés alatt van.