Az Air France vezetősége előzetesen azt közölte, hogy a járatok nyolcvan százalékát biztosítani tudja, de nem zárta ki, hogy előfordulhatnak az utolsó pillanatban járattörlések, miután a légiutas-kísérők nem kötelesek előre bejelenteni, hogy szándékukban áll-e részt venni a munkabeszüntetésben.

Tény, hogy a járatok jelentős része szombaton elindult a párizsi repülőterekről, de maximum száz utassal, azaz a jeggyel rendelkezőknek átlagosan csak a felét engedik fel a gépekre, elsősorban a családokat és az időseket. A többiek várólistára kerülnek, s majd csak egy olyan járattal indulhatnak el egy későbbi időpontban, amelynek a személyezte teljes.

Az Air France ugyanis azt a megoldást választotta, hogy a nem sztrájkoló légikísérőket szétosztotta a járatok nyolcvan százalékán. Emiatt egy járatra csak két légikísérő jut, akik nem tudják kiszolgálni az összes utast. Mindezek következtében sokan rekedtek a repülőtereken.

A légitársaság mintegy tucatnyi tengerentúli járatot előzetesen törölt szombatra, de európai útvonalakat is érintenek a törlések. Szombaton nem indul el Párizsból az AF 2294-es járat, amely 17h35-kor érkezett volna meg Budapestre. Törölték az AF 2295-ös járatot is, amely 18h20-kor indult volna a magyar fővárosból a párizsi Roissy repülőtérre. Vasárnap az AF 2394-es járatot törölték, amelynek 19h05-kor kellett volna Budapestre érkeznie, s az AF 2395-ös járat sem indul vissza Párizsba 19h55-kor.

Az Air France arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a járatukról a légitársaság weboldalán vagy okostelefonon. A sztrájk időszakára érvényes repülőjegyek egyébként felár nélkül módosíthatók vagy visszaválthatók.

A légiutas-kísérők hét szakszervezete közül hat csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz, amelyek a dolgozók hetven százalékát képviselik. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a légiutas-kísérőknek negyven százaléka sztrájkol szombaton. Az ellen tiltakoznak, hogy egyes járatokon csökkentik a személyzet számát, így nehezebbé válik munkájuk.

A négy évvel ezelőtti sztrájkhoz hasonlóan a dolgozók tiltakozása a legrosszabb pillanatban érte az Air France-ot, miután az ötnapos iskolai szünet idején teljes családok indulnak szabadságra.

A légitársaság az első negyedévben 200 millió eurós veszteséget könyvelt el és jelenleg újabb megtakarításokra készül versenyképességének megtartása érdekében. Ezenkívül az előző elnök-vezérigazgató elmozdítása után utóda még nem foglalta el a helyét, így a jelenlegi vezetésnek kell szembenéznie a sztrájkolók követeléseivel és elkerülnie, hogy káosz alakuljon ki a párizsi repülőtereken.