Csődbe ment az Elcoteq, amelyet korábban a finn technológiai ipar nagyságát jelképező vállalatok között tartottak számon. A cég számottevően hozzájárul a Nokia sikeréhez is, amelynek beszállítója volt. A vállalat hitelezői megtagadták az adósságok elhatárolását, és zároltatták az Elcoteq számláit, így a vezetőségnek nem maradt más választása, mint hogy a csődeljárás elindítását kérve a finn hatóságokhoz forduljon. A bejelentés nyomán 55 százalékkal, 0,33 eurócentre zuhant a vállalat részvényeinek ára úgy, hogy előzőleg megkóstolta a 0,21 centes mélységet is.

Minderre azt követően került sor, hogy pécsi üzemében a cég 680 fős létszámleépítést jelentett be múlt hétfőn.
Az Elcoteq európai - főleg balti és oroszországi gyártóhelyei - eladásával karcsúsodott az utóbbi pár évben. Ennek nyomán 2009. júniusban közölték, hogy a nagy volumenű európai gyártást Magyarországon, Pécsett összpontosítja a cég.
Mindazonáltal kevesebb, mint a felére csökkent az Elcoteq Magyarország Kft. dolgozóinak létszáma is a gazdasági válság kirobbanása után. A korábbi 7 ezer helyett jelenleg mintegy 2800 főt foglalkoztat a vállalat.

Fejlődési lehetőséget kínált viszont a magyarországi tevékenységnek az Elcoteq és a Philips tavaly év elején kötött globális megállapodása energiahatékony fényforrások gyártására, az Elcoteq szerződése a Nokiával a Nokia eladott távközlési eszközeinek utólagos javítására, szervizelésére, továbbá az Elcoteq és a kínai Huawei együttműködése, amelynek révén nagyobb mennyiségben készülhetnek távközlési hálózati rendszerekhez szükséges berendezések Pécsett.

Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. A társaság 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon.

A vállalat a 2000-es években a világ egyik legnagyobb bérgyártója volt, ám súlyos csapásként érte, hogy a Nokia néhány évvel ezelőtt kiadásai csökkentése érdekében ázsiai beszállítókra cserélte le finn partnerét. A cég erre válaszul a BlackBerry okos telefonok gyártójával, a RIM-mel, a koreai LG Electronicsszal és más vállalatokkal kezdett együttműködést, ám a nem tudta pótolni azt a bevételkiesést, amit a Nokia hűtlensége miatt elszenvedett.

A bajokat tetézte a gazdasági válság is: a vállalat értékesítése 2009-ben 56 százalékkal zuhant a 2008-ban elért 3,44 milliárd euróhoz képest, amit 2010-ben újabb 29 százalékos mélyrepülés követett - idézi a Reuters a cég weboldalán olvasható adatokat. Tegnap a vállalat bejelentette, hogy a hitelező bankok egy csoportjának nevében a Danske Bank felgyorsította a lejárt forgóeszköz-hitelének behajtási procedúráját, ami arra kényszerítette az Elcoteqet, hogy a cég irányítását külső ellenőrzés alá helyeztesse.

A finn cég, amely különböző üzemeiben immáron összesen mindössze 7000 embernek ad munkát, már júniusban jelezte, hogy nem lesz képes visszafizetni a könyveiben felhalmozódott forgóeszközhiteleket. Ugyanakkor azt állította, hogy tárgyalásokat folytat egy befektetővel, amely jelentős tőkeinjekcióra készül. Ez helyre billentette volna az Elcoteq pénzügyi egyensúlyát.