BUX
40131

Durva telefonos átverés

Több mint 1400 eurós (435 ezer forint) telefonszámlát kapott egy spanyol nő, miután 56 órán, azaz két és fél napon át tartotta a vonalat, ahol azt ígérték, segítenek, hogy munkanélküli fia állást kapjon.

MTI, 2016. március 17. csütörtök, 11:35

Az eset a kelet-spanyolországi Murciában történt. A 68 éves nő egy televíziós hirdetést látott, amelyben egy segélyvonalat reklámoztak azzal, hogy munkanélkülieknek segítenek. "Hívj minket, segítünk" - ez volt a szlogen, amely meggyőzte az asszonyt, hogy tárcsázza a számot, mert helyzetüket kilátástalannak találta. Harminchat éves fia jó ideje nem dolgozik, ketten élnek az asszony özvegyi nyugdíjából.

A hívott számon felvették az adatait, majd azt mondták a nőnek, hogy maradjon vonalban, különben nem tudnak segíteni, és ha lerakja a telefont, a fia nem fog állást kapni. Az asszony 56 órán keresztül tartotta a vonalat, nem aludt, kávéval és koffein tartalmú üdítőitalokkal tartotta magát ébren, míg aztán elfogyott a türelme, dühös lett és lecsapta a kagylót.

Arra már korábban rájött, hogy átverték, de hogy meg is károsították, csak akkor derül ki, amikor megkapta a telefonszámlát, amelyen 1400 eurós összeg szerepelt - mondta el a részleteket Juana Pérez, a Thader Consumo nevű fogyasztóvédelmi szervezet vezetője, akitől a nő segítséget kért. Az érdekképviselet közreműködésével sikerült elérni, hogy a telefontársaság 900 eurót elengedjen a számlából, de 500 eurót (150 ezer forint) így is ki kell fizetnie az amúgy sem tehetős asszonynak.

A fogyasztóvédők szerint az emelt díjas telefonszámmal való visszaélés az egyik leggyakoribb formája a fogyasztók megkárosításának Spanyolországban. A murciai asszony egyébként nem tudta, hogy emelt díjas számot tárcsázott, arról ugyanis nem tájékoztatták a hívás elején, noha a szabályok szerint kötelező lett volna.