Nagy csinnadrattával nyitották meg a Pozsonytól 40 kilométerre lévő Vedrődön (Voderady), a D1-es autópálya mellett Szlovákia első outletközpontját, ám az első napok óriási forgalma után ma már csak lézengenek a vevők a 70 boltban - írja a Népszabadság. A Finstrat internetes portál úgy tudja, hogy tavaly 2,8 millió euró (880 millió forint) veszteséggel zárták az évet.

Még a tízmillió eurós hiteltörlesztésre sem futotta, mire az egyik alvállalkozó csődeljárást indított a bevásárlóközpont üzemeltetői ellen. Ezt úgy úszták meg, hogy a bíróság csődvédelem alá helyezte a vállalkozást.

A szlovák bevásárlóközpont a dolgok jelenlegi állása szerint elvesztette a piaci csatát a tőle 80 kilométerre lévő pandorfi outletközponttal szemben, amely a magyarok egyik kedvelt bevásárlóhelye is. Nem vigasztalja őket, hogy Pozsonytól 20 kilométerre, Szenc közelében is épült egy versenytárs üzletközpont, amely azonban üresen áll.

A vevők szerint az osztrák outlet nem drágább, mint a szlovák, nagyobb választékot kínál és kedvesebbek az eladói. A cég sajtósa szerint igyekeznek kinőni "gyermekbetegségeiket" és tőkeinjekciót várnak egy új befektetőtől. Hogy ez ki lesz, az heteken belül kiderülhet. A Népszabadság sejtése szerint Kínából dobhatnak mentőövet a szlovák bevásárlóközpontnak.