A harmadik negyedben legkevesebb 8,8 milliárd dolláros bevételre számít az Intel, míg júliusban a társaság még csak 8,1 milliárd dolláros forgalmat valószínűsített. A társaság a bruttó árrésre vonatkozó előrejelzését is emelte. A Moody's Investors Service augusztusban javította a technológiai hardver iparágra vonatkozó kilátásait, a rendelések stabilizálódására hivatkozva. sütörtökön a Dell, a világ második legnagyobb személyiszámítógép-gyártója is a vártnál jobb eredményeket jelentett.

A szektor egy másik nagy szereplője is jó hírekkel szolgált a befektetőknek: az Apple ősztől Kínában is piacra dobja az iPhone néven futó okostelefonjait; az ázsiai országban máris több mobilelőfizető van, mint ahányan az USA-ban és az euróövezetben összesen élnek. A kínai okostelefon-kereslet 2013-ig megháromszorozódhat az IDC piackutató szerint. A világ immár harmadik legnagyobb gazdaságában napjainkban közel 700 milliónyian használnak mobiltelefont.