A 2,2 milliárd dolláros Impala Asset Managament mostani menedzsere szerint Kína már túl van az éles gazdasági visszaesésen, vagyis angolul a hard landingen, és most az emelkedés időszaka következik. Ezt jelzi már az infrastrukturális beruházások emelkedése, az acélgyártás bővülése, a fémipari kereslet és a nehézgépjárművek iránti kereslet növekedése is - olvasható a portálon.

A Soros Fund Managementként korábban befektetési igazgatóként dolgozó Bishop szerint szó sincs arról amiről Soros a múlt héten beszélt, vagyis hogy Kína mostani helyzete a 2007-2008-as hitelválság előtti szituációra emlékeztetne.

Bishop szerint Kína növekedése segíteni fogja a nyersanyagárak magukra találását. A világ legnagyobb tőzsdén kereskedett rézbányája, a Freeport-McRohan Inc. például 3,25 dolláros rézár mellett (ezt 2017-re várja Bishop) triplázhatja a profitját, a társaság részvényárfolyama pedig 3-4 dollárral emelkedhet (hétfői záróárfolyama 11,35 dollár volt). A cégbe az Impala is befektetett másfél hónappal ezelőtt, csakúgy, mint a szintén bányacégként ismert First Quantum Mineralsba. Míg év elején befektetései 4 százalékát, ma már 20 százalékát tartja nyersanyagpiaci részvényben az alap.