BUX

Ezen a listán is utolsó helyen áll Magyarország

Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,4 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke.

MTI-Eco, 2015. február 9. hétfő, 14:37

Ausztriában 4,8, Lengyelországban 2,9, Szlovákiában és Németországban 2,5-2,5 lakás épült ezer lakosra vetítne a múlt évben.

A német építőiparról, ahol tavaly mintegy 5 ezer magyar építőmunkás 55 milliárd forint anyagmentes termelés értéket produkált, Koji elmondta: ott állítják elő az uniós építőipari termelés egynegyedét, amely csaknem 300 milliárd eurót tesz ki. Ennek valamivel több mint fele származik a lakásépítésből és -felújításból, mintegy egynegyedét pedig az ipari épületek adják. A maradék csaknem egyenlő arányban oszlik meg az ipari infrastruktúra, a középület-építés, valamint a közcélú infrastruktúra között.

Uniós átlagban a lakásépítés és -felújítás adja az építőipai teljesítmény 35 százalékát, Magyarországon ez az arány mindössze 7 százalék.