Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A korábban kiszivárogtatott adatoknál kicsit szerényebb gyárat építhet fel Szlovákiában a Jaguar Land Rover (JLR) luxusautó-gyártó - derül ki a vállalat pénteki bejelentéséből. Első körben "csupán" egymilliárd fontot (437,6 milliárd forint) fordítanak a beruházásra, ami nagyjából húsz százalékkal kevesebb a korábbi hírekben szereplő összegnél.

Ennek ellenére ez lesz az egyik legnagyobb nyugati beruházás a kelet-közép-európai régióban. A cég először augusztusban jelezte, hogy Nyitra mellett akarja felépíteni évente 300 ezer autó előállítására alkalmas, elkészülte után 2800 embernek munkát adó üzemét, amelyért korábban négy régiós ország, köztük Magyarország is versenyzett. A munka jövőre kezdődik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter júliusban még azt mondta, hogy a kormány még versenyben van az üzletért. A győzelem érdekében jelentős állami támogatást is kilátásba helyzetek - becslések szerint 100 milliárd forint körüli összegről lehetett szó. A Reuters értesülése szerint Szlovákia mellett az volt a legfőbb érv, hogy tagja az eurózónának.

Az indiai Tata Motors Ltd. tulajdonában lévő JLR-nek van egy összeszerelő üzeme Kínában és építés alatt áll egy gyár Brazíliában. Ezek egészítik ki a két angliai bázist. A JLR eladásai gyorsan nőnek azóta, hogy 2008-ban a Tata tulajdonába került, ám nemrégiben a kínai Tianjin kikötőben történt robbanásban sok autója megsemmisült. Az ázsiai országban az év elején ettől függetlenül is visszaestek eladásai