Az Air Serbia sok év kihagyás után felújítja varsói és libanoni járatait - jelentette a balkans.com hírportál. Már a héten felszáll a lengyel fővárosba induló első gép, majd ezt követően minden nap lesz egy járat. A jegyeket az Etihad Airwaysszel közösen fogják értékesíteni, ami azt jelenti, hogy az arab légitársaság utasokat hord szerb partnerének gépeire. Az Air Serbia és az Etihad tavaly ősszel kötött együttműködési megállapodást, amelynek keretében az utóbbi 49 százalékos tulajdont szerzett az előbbiben. A többség továbbra is a szerb állam kezében van.

A szerb légitársaság - amely az átalakulás részeként hagyta hátra a néhai Jugoszláviára utaló Jat Airways nevet - Airbus A319-es repülőgépeit hasznosítja a Lengyelországot a Balkánnal összekötő útjain. Ennek segítségével hetente 896 ülőhelyet tud biztosítani, míg versenytársa, a lengyel LOT, amely Embraer E175-öseit állította rá erre a járatra, csak 574-et. Az Air Serbia üzleti osztályú helyeket is biztosít. A LOT sok tranzitutast szedett össze az elmúlt években ezen az útvonalon. A két főváros között 1947-től 1992-ig majd 1998-99-ben közlekedtek szerb repülőgépek.

Szárnyaló tervek

A hét végén felújítja nyolc éve szünetelő bejrúti járatait is az Air Serbia. Ezt a lépést korábban akarták megtenni, de az engedélyek egy részének beszerzése nehézségekbe ütközött. A világszintű helyfoglalási rendszerhez igazodva heti három járatot indítanak a libanoni fővárosba. A Belgrád-Bejrút járat rengeteg tranzitutast hozhat Nyugat-Európából az szerb légitársaságnak és a belgrádi repülőtérnek. Ezzel Budapest újra valamivel halványabbá válik a környék többi fővárosához képest a régió térképén.

Ráadásul az arab hátszelet kapott Air Serbia nagy terveket dédelget. Tárgyalnak arról, hogy a légitársaság transzatlanti járatokat indítson. A legjobb esetben három év múlva felszálló repülőgépek Torontót, Chicagót és esetleg New Yorkot vehetik célba. Néhány nappal ezelőtt az Air Serbia és Kína megállapodást írt alá, amelynek alapján később hosszú távú járatok indulhatnak az ázsiai ország és Szerbia között. A cég áprilistól üzemeltet Budapest-Belgrád járatokat minden nap.