A horvátországi forgatással kapcsolatban már hónapok óta folytak találgatások a helyi sajtóban, de hivatalosan eddig még senki sem erősítette meg a hírt.

Sajtóértesülések szerint a dalmát városban forgatják az Ahch-To bolygón játszódó jeleneteket. Ez az a bolygó, amelyen Luke Skywalkert a hetedik epizód végén megtalálták.

A forgatás helyszínéül szolgál majd Dubrovnik főutcája, a Placa vagy mostani nevén a Stradun, a város egyik legkiemelkedőbb és legjellegzetesebb része, továbbá a várfal, a Banja strand és a rektori palota is.

Na de miért pont ott?

Hribar elmondta, hogy több hónapja tartanak az előkészületek, de a Disney üzletpolitikája miatt eddig nem lehetett róla nyilvánosan beszélni. A nyolcadik epizód egyes jeleneteit tíz napig forgatják majd a tengerparti városban, napi öt-hat millió dolláros költségvetéssel, ami rekordnagyságúnak számít Horvátországban.

Hribar szerint a Disney választása azért esett Horvátországra, mert a filmforgatásokat ösztönző politikának köszönhetően már több sikeres projekt valósulhatott meg az országban. Az HBO produkciója, a Trónok harca horvátországi forgatása például közel 100 millió kuna (4,2 milliárd forint) bevételt, hírnevet és számos üzletet hozott az országnak.

Szépen hoznak a konyhára a forgatások

A filmgyártás támogatása eddig 330 millió kuna (13,4 milliárd forint) bevételt hozott Horvátországnak, sokkal többet, mint amennyit a támogatásra a költségvetésből fordítottak. Hribar ugyanakkor úgy véli: a filmipar adókedvezményekkel és egyéb ösztönzőkkel való támogatásán túl kiemelkedő szolgáltatásokat, attraktív helyszíneket, gyors és olajozott ügyintézést is nyújt Horvátország.