Feltámadnak a magyarok kedvencei

Bár az Opel és a Ford Európában, ezen belül Magyarországon is a legnépszerűbb autómárkák közé tartozik, a cégek pénzügyi eredményei nem éppen a tulajdonosok szája íze szerint alakult. Ez most változhat.
Szász Péter, 2016. február 1. hétfő, 16:30

Az Opel nullszaldós, a Ford pedig nyereséget évet zárhat idén Európában, utóbbi már 2015-öt is többlettel zárta - írja elemzésében az Autonews.

A válságot követő években mind a két cégnek súlyos döntéseket kellett meghoznia: 2012-ben a Ford bezárta összeszerelő üzemét Belgiumban, illetve az Egyesült Királyságban és egy épülő gyár munkálatait is felfüggesztette. Az Opellel kapcsolatban az is felmerült, hogy le kell választani a GM-ről és magának kell megbirkóznia a veszteséggel.

Az európai piac fellendülése már csak azért is fontos az anyacégeknek, mert Kína lassul és Dél-Amerikában is komoly mínuszok röpködnek. Az Opel és Ford feltörése komoly nyomás alá fogja helyezni a dízelbotrányban fulladozó VW-t is.

A hangsúly a SUV-okon van

Minden gyártó tudja, hogy most a szabadidő-autókon lehet nagyot kaszálni Európában. A Ford az Egde-dzsel, a Kugával és az Eco-Sporttal van jelen a piacon. A cég tavaly 31 százalékkal növelte eladásait ebben a szegmensben és idén is legalább 30-at vár.

Az Opel első embere pont azt nevezte egyik gyengeségüknek, hogy csak egy SUV van jelenleg a kínálatban: az egyébként nagyon sikeres kis Mokka. "Bárcsak lenne három ilyen" - Karl-Thomas Neumann, hozzátéve, hogy hamarosan piacra dobnak egy nagyobb szabadidő-autót. Az Opel korábban az Antarával igencsak befürdött.

Bejött a hazárdjáték az Opellel

Amikor 2012-ben a Morgan Stanley azt mondta, hogy az Opel az egyik legnagyobb kockázatot jelenteni a GM számára, akkor a cég igazgatótanácsán múlott, hogy elengedik-e a cég kezét. Nem így tettek és belepumpáltak még 4 milliárd eurót az európai részlegükbe. Neumann megtette a szükséges és sokszor fájdalmas lépéseket, most pedig sikerült feljebb pozicionálni a márkát és egyensúlyba hozni a mérleget.

A Ford hasonló lépésekre kényszerült, amelynek az lett az eredménye, hogy 128 millió eurós többlettel zárta a tavalyi évet.

Nehéz és hangos?

Az európai autópiac fellendülése persze önmagában nem elég, az Opelt például számos kritika érte az elmúlt években, hogy autói nehezek, a dízelek hangosak és pár évvel ezelőtti autóikban zavaróan sok gomb volt. Ezeket a kritikákat a cég megfogadta és például az új Astrában már odafigyeltek ezekre.

HOZZÁSZÓLÁSOK