BUX
38616

Ferihegyen az ötcsillagos légitársaság

Hétfőn megérkezett a Qatar Airways első járata Budapestre. Ezt követően hetente négy járat közlekedik majd Ferihegy-Bukarest-Doha között.

Diószegi József, 2011. január 18. kedd, 13:25

Akbar Al Baker, a légitársaság vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy rövidesen bukaresti leszállás nélkül, közvetlenül repülnek majd a gépek a két ország között. A cégvezető azt is kiemelte, hogy a járatok kihasználtsága már most is igen magas.

A Qatar nem csak azért jött Magyarországra, hogy elvigye az utasokat Dohába, hanem egyfajta folyosót kívánnak nyitni azok számára, akik onnan további akarnak utazni keletre, Ázsiába vagy Ausztráliába. Ezáltal ezeknek az utasoknak nem kell órákat a különböző nyugat-európai reptereken várakozással tölteniük, így az utazásra fordítandó idő 6 órával is lerövidülhet.

A Qatar Airways a világ hét ötcsillagos légitársasága közül az egyik. A cég 14 éve alakult, s ma 94 repülőt üzemeltet, s a gépek 97 célállomásra repülnek.