Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nyolc százalékot ugrott a Boeing részvényárfolyama a társaság azon bejelentésére, hogy a 787 Dreamliner modellje korábban, már 2009 végén végrehajthatja első próbarepülését - írja a MarketWatch. Ezzel az első példányok szállítása már 2010 negyedik negyedévében megtörténhet, ami némileg kedvezőbb helyzetet jelent a korábbi várakozásoknál: az elemzők ugyanis nem becsülték 2011 előttre a szállítások kezdetét. A pozitív hírek az egész légi iparra kedvező hatást gyakoroltak: a 787-es orrszerkezetét gyártó Spirit Aerosystems 9, a repülési elektronikával foglalkozó Rockwell Collins 3,5 százalékot emelkedett. A Boeing idén már 25 százalékos mínuszban volt, nem kis mértékben a sok bizonytalansággal terhelt 787-es program következtében. A tesztrepüléseket végrehajtó gépeknek ugyanakkor nem tulajdonít kereskedelmi értéket a gyártó, közleménye szerint ésszerűtlen mértékű erőforrást igényelne azok eladásra való alkalmassá tétele. Ebből adódóan közel 2,5 milliárdos leírásra számít a társaság harmadik negyedéves eredményeiben.