Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azért, hogy elkerüljék több mint 3000 otthon, középület és kisbolt lassú összeomlását vagy elsüllyedését, a helyiek egy népszavazáson úgy döntöttek, hagyják a svéd állam tulajdonában lévő Luossavaara-Kiirunavaara Aktiebolag (LKAB) bányászcégnek, hogy három kilométerrel keletre költöztessék az északi települést. A várost eleve a bányászoknak építették még 1900-ban, amikor megkezdődött Európa legnagyobb felszínalatti bányászati tevékenysége.

A térségben rengeteg vasérc található, mely a gazdaság egyik legfontosabb alapanyaga Svédországban. A környéken pedig a kitermelőhely és a hozzákapcsolt vállalkozások a legnagyobb foglalkoztatók: a felnőtt férfiak mintegy 50 százaléka dolgozik a cégnél. Nem meglepő, hogy a helyieknél nem ütközött nagy ellenállásba, hogy a megélhetési forrás miatt sokaknak el kell költözniük - mondta el Josefine Ejeman, az LKAB szóvivője a svéd közrádiónak.

Noha igazából senki sem kérdezte meg őket a városáttelepítésről: az önkormányzat mindössze arról faggatta az embereket, hogy mely épületekhez ragaszkodnak és milyen új városközpontot szeretnének 3 kilométerrel arrébb. Lázadni mégsem kezdett senki, sem a környéken, sem az országos politikában.

Az LKAB tavaly 5,68 milliárd korona (179,31 milliárd forint) profitot termelt - az adók mellett a svéd költségvetés egyik legnagyobb befizetői -, ezért fontos, hogy zavartalanul működhessen tovább a kirunai üzemegysége is. Másrészt a cég magára vállalta a 87,5 milliárd koronára rúgó kiadásokat és az állam is garanciát biztosít a költözésre. Az LKAB közben arról egyezett meg azokkal a helyiekkel, akik bontásra ítélt házban laktak, vagy üzemeltették vállalkozásukat, hogy az eredeti ingatlanok értékénél 125 százalékkal drágábbakat vásárolnak és építenek a számukra.

A településen mintegy 18 ezer ember él, rájuk jut közel 11 ezer hójáró, pár ezer autó és motor, valamint egy reptér. Mivel a környéken a legrégebbi épített emlék a vasútvonal - ezt 10 évvel a bánya megnyitása előtt vezették a környékre - a műemlék-védelemmel nem kell csatározni a terv 20 évig tartó végrehajtásáról.

Idő pedig van mindent átszállítani és az új épületeket megtervezni: egy norvég társaság 20 évre vállalta, hogy elviszik a mozdítható épületeket. Az első nyolc, történelmi épületet épp a héten kezdték el átszállítani. A három kilométeres út közel egy napig tart.

Forrás: AFP

Így lett új látványosság Lappföldön a végtelen erdők, a hegyek és az északi fény mellett a tréleren vitt házak látványa. Amihez mindenki - nemcsak Kiruna lakói, de egész Svédország - ragaszkodik az a régi templom, melyet az egész ország legszebb épületének választottak 2001-ben.

A templomot viszont méretei miatt nem lehet egyben átszállítani: deszkánként szedik szét és viszik át az új helyére. A központban áll majd boltok és egy új kulturális központ mellett. Utóbbi volt a helyiek egyik legfontosabb kérése, és alig várják, hogy végre felépüljön, mert városköltöztetés ide vagy oda, de programok nélkül unalmasak az északi napok.