Ide költözik a Goldman Sachs Londonból

A Goldman Sachs amerikai befektetési bank a brexit után Frankfurtban és Párizsban erősíti európai jelenlétét - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. november 22. szerda, 08:17

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója (képünkön) a Le Figaro című francia lapnak rámutatott arra, hogy a brexit után a banknak nem lesz kizárólagos európai központja. "Ebből kettő lesz, Frankfurtban és Párizsban, mivel Németország és Franciaország Európa legerősebb gazdasága" - mondta a lapnak.

A Goldman vezérigazgatója azt mondta, hogy lényegesen bővítik a bank frankfurti és párizsi központjának jelenlegi létszámát. Többen Londonból költöznek át, sokakat pedig helyben vesznek majd fel. Lloyd Blankfein szerint "számos ok miatt" a Goldman jelenleg Londonban dolgozó amerikai alkalmazottjai közül többen inkább Párizsba költöznének, semmint Frankfurtba.

Több nagy nemzetközi bank, így például a Citigroup, a Morgan Stanley, a Nomura vagy éppen a Standard Chartered már bejelentették, hogy londoni központjaikat Frankfurtba helyezik át.

A Goldman a napokban írta alá azt a megállapodás, amelynek keretében egy frankfurti felhőkarcoló utolsó nyolc emeletét bérbe veszi. A csaknem 10 ezer négyzetméternyi területen mintegy ezer dolgozóját kívánja elhelyezni a bank, amelynél jelenleg 200-an dolgoznak Frankfurtban.

HOZZÁSZÓLÁSOK