BUX
38018

Így bukhat el Ön is havi sok ezer forintot!

Régóta várt egy állásra és elfogadta az első felajánlott fizetést? Lehet, hogy ezzel a lépéssel lemondott havi néhány ezer forintról.

Dzindzisz Sztefan, 2016. június 4. szombat, 18:34

Bár az álláskeresők többsége úgy ül be egy állásinterjúra, hogy az első fizetésajánlatot el fogja fogadni, a cégvezetők, a hr-esek általában fel vannak készülve valamiféle alkudozásra. "A legtöbb foglalkoztató úgy véli, hogy először ajánl egy alacsony számot és megvárja, hogy a jelentkező milyen ellenjavaslatot fog tenni, mi lenne az az összeg, amivel elégedett lenne" - mondta a CNBC-nek David Fletcher, az American University's School of International Service karrierfejlesztésért felelős vezetője.

Ugyanakkor a felmérések szerint a dolgozók többsége ezt az Egyesült Államokban nem teszi meg és élünk a feltételezéssel, hogy itthon sem. Az amerikai felmérések szerint 10-ből 6 álláskereső egyből elfogadja az első ajánlatot. A nőknél még rosszabb a helyzet, ott 68 százalék nem mert ellenajánlatot tenni.

Az emberek többsége tehát fél ilyen helyzetben alkudozni, pedig annál kevés kedvezőbb szituáció van, ha a cég valóban akar minket, mint munkaerőt. És ha ezt a lehetőséget nem használjuk ki, ki tudja, hogy mikor lesz megint ilyen alkalmunk. Ráadásul lehet, hogy most csak néhány ezer forintot sikerül havonta szereznünk, de ha a későbbiekben esetleg felmerül egy fizetésemelés lehetősége, akkor már magasabb pozícióból tornázhatjuk fel a fizetésünket, így évek alatt igen komoly összegtől is eleshetünk, ha elfogadjuk az első elénk tárt ajánlatot.

Íme, néhány tipp:

Ne legyünk irreálisak: bár valószínű, hogy az első ajánlathoz képest van valamennyi mozgásterünk, arra mindenképpen figyeljünk, hogy az ellenjavaslatunk reális legyen a betöltendő pozíciónkhoz és képzettségünkhöz is. Fletcher azt ajánlja az ilyen esetekre, hogy az ajánlott és a kért összeg között legfeljebb 10 százalékos különbség legyen. Ne legyünk hajthatatlanok: mindkét oldal akkor lesz elégedett, ha fel tud mutatni valamilyen eredményt, így ne utasítsuk vissza egyből azt, ha leendő munkaadónk a két összeg közötti középutat ajánlja. Ne e-mailen: amíg az e-levelezés jó arra, hogy a kollégáknak küldjünk üzeneteket, a fejvadászokkal és hr-esekkel semmiképpen sem érdemes ezen a formán keresztül tartani a kapcsolatot. Gyakori ugyanis a félreértés, ráadásul a pozíciónkat sem tudjuk annyira védeni, mintha személyesen tárgyalnánk.Nem személyes ügy: egy új munkatárs felvétele mindig üzleti döntés. A munkaadó pedig abban érdekelt, hogy a lehető legjobb embert vegye fel anélkül, hogy bankot kellene robbantania. Éppen ezért érdemes az ő lehetőségeit is mérlegelni, mielőtt ellenajánlatot teszünk. Nem csak a fizetésről szól: érdemes B-tervvel is készülni. Amennyiben például pénzt nem tudunk többet kérni, úgy keressünk más megoldást. Ilyen lehet az extra mennyiségű szabadság, vagy akár a tanulmányaink támogatása. Ne idegesítsünk fel senkit: a nap végén ugyanis lehet, hogy éppen azzal kell majd együtt dolgoznunk, akit az állásinterjún kihoztunk a sodrából.