Így reagált az Uber a kormány szigorú javaslatára

Az Uber szerint munkahelyeket tesz tönkre és nem veszi figyelembe 150 ezer, többségében fiatal felhasználó érdekeit a kormány javaslata, amely az eddiginél súlyosabb szankciókkal sújtaná az engedély nélkül taxizókat.
MTI-Eco, 2016. április 29. péntek, 20:09

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi vezetője Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteki nyilatkozatára reagált közleményében. Eszerint Magyarországon 1200 autós partner használja az Uber platformját, aki rendelkezik személyszállítói engedéllyel, befizeti az adókat, és minden egyes utat követően számlát ad az utasnak.

A sajtóban megjelent hírek alapján úgy látják, hogy a kormány tervei alkotmányellenesek, és sértik az uniós jogot is, emiatt minél előbb szeretnék megismerni a tervezett változások pontos részleteit. Addig is az Uber folytatja működését Budapesten, és változatlanul kiáll minden egyes autós partnere mellett - mondta Fekete Zoltán.

A Fónagy János által ismertetett javaslatok között van, hogy három évre is levehetnék a rendszámát annak, akit ismételten tiltott taxizáson kapnak. A tervezett változásokkal azok a sofőrök is szankcionálhatóvá válnak, akik személygépkocsi személyszállító engedély kiváltásával próbálják legalizálni tevékenységüket.

Az Országgyűlés a javaslat elfogadása esetén felhatalmazást adhat a szakhatóságoknak a bírság ellenére ismételten engedély nélkül végzett diszpécsertevékenység korlátozása érdekében a követelményeknek nem megfelelő szolgáltatást biztosító, vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat. A törvényjavaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek, amelyet a képviselők három hét, egy hónap alatt elfogadhatnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2016.05.02 09:12

@SzaszaG: "Az MSZP kormány elzavarása óta jelentősen csökkentek a jövedelmet terhelő adók!"

Ezt felirjuk a tobbi hazugsagod melle.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2016.05.02 08:51

@Rodent:
Lehet hogy ha magasabb lenne az adóbevételeket, mert az Uber féle adócsalók nem csökkentik a bevételeket, akkor csökkenhetnének a jövedelmet terhelő adók.

Ahogy egyébként csökkennek is, ami ellen éppen a baloldal lázadozik.

Egyik cikkben a magas adókat szidjátok, a másikban a jövedelemadó csökkentését, a cafeteria készpénzesítését, az áfacsökkentéseket, az családi adókedvezményt, a rezsicsökkentést.

Az MSZP kormány elzavarása óta jelentősen csökkentek a jövedelmet terhelő adók!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.05.02 08:48

@Rodent:

..és 2008-tól a közalklamazottak egyetlen fillér emelést sem kaptak, a kötelezőt sem...
A jó MAGYAR kormánytól...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2016.05.02 08:45

Arról van szó, hogy csak csalással versenyképes az uber. Persze hogy versenyképes így.

Ez a baloldali nagy globalizáció? Ezt támogatások, idejön egy Luxemburgi adóelkerülő cég, családra biztatja a magyarokat, tisztességtelen versenyelőnyhöz jut törvénytelenül.

Ez nem innováció, ez bűnözés. Az ilyenek miatt kell a becsületes dolgozó embereknek többet adózni.

A taxis rendeletet mindenkinek be kell tartani. Szar? Meg kell változtatni. A bűnözés nem válasz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.04.30 08:03

@magyarmertkel: Bizony matyika, jol megmondtad, ezek a gonoszok kizsigerelik a magyar munkavallalokat. Csunya, gonyosz kufodiek!

Bezzeg a jo magyar allam, csak a fizetes felet veszi el a munkavallaloktol minden honapban, plusz a maradek 27% -at. Semmiseg :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html