Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tel-avivi tőzsdén 17, New Yorkban 22 százalékot ugrott a Teva értéke az új vezérigazgató megtalálását követően. Az előző igazgató már több mint hét hónapja elhagyta a vállalatot, az új vezér személyét hétfőn jelentették be. Az eddig a H. Lundbeck nevű dániai cég élén álló Kare Schultz így már munkába állása előtt több mint hárommilliárd dollárt (több mint nyolcszázmilliárd forintot) hozott az évek óta gyengélkedő izraeli óriásvállalatnak - írja az MTI.

"Az új vezérigazgatónak bizonyítottan gazdag tapasztalata van a forradalmi stratégiák építésében az újjászervezés és a hatékonyságnövelés mellett. Stratégiai és működési tapasztalata nem csak a szabadalmaztatott, hanem a generikus gyógyszerek terén is hasznosítható" - jelentette ki róla Steven Tepper gyógyszeripari elemző.

Az 56 éves Schultz Petach Tikvára, a cég izraeli székhelyére költözik, és erőfeszítéseit nagylelkű, évi negyven millió dolláros (több mint tízmilliárd forintos) fizetéssel és részvényekkel honorálják. (Bezár a gödöllői Teva gyógyszergyár - ez állhat a háttérben.)

Az amerikai gyógyszerkörökben is kiemelkedő javadalmazást Ori Hershkovitz befektetési igazgató a hosszas, kétségbeesett igazgatókereséssel magyarázta, mivel hónapig nem találtak alkalmas személyt a súlyos gondokkal küzdő Teva igazgatói székének elfoglalására.

Az izraeli Erez Vigodman, az előző igazgató februárba lemondott, miután tavaly sikertelen óriásfelvásárlásokkal súlyos adósságokba hajszolta a céget, amely idén a második negyedévet hatmilliárd dolláros (mintegy ezerhatszáz milliárd forintos) veszteséggel zárta.

A Teva részvényei a bejelentésig nyolcvan százalékot estek 2015 nyarához képest, amit minden izraeli megérezhetett, ha a nyugdíj-megtakarításainak egy részét ennek a cégnek a részvényeibe fektették.

"Olyan ember vagyok, aki szereti az őt inspiráló kihívásokat" - nyilatkozta Schultz hétfőn a Bloomberg tévének. "Fontos, hogy nagyon gyorsan világos stratégiát teremtsünk és erre tereljük a vállalatot" - tette hozzá.

Az új igazgató korábban fordulatot hozott a Lundbeck élén, két év alatt megháromszorozta részvényeinek értékét. Egyik első lépése ezer alkalmazott elbocsájtása volt, amivel 17 százalékkal csökkentette a bérköltségeket.

Piacra dobott több új gyógyszert, és levezényelt egy több mint hárommilliárd dolláros (több mint nyolcszázmilliárd forintos) szerkezetátalakítási programot, de a Tevánál a lap szerint ennél jóval nagyobb kihívások várnak rá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!