Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Falcon Oil & Gas Ltd. bejelentette, hogy befejezte a kezdeti fúrási munkálatokat a Besa-D-1 névre hallgató gázkútnál, azaz elérte a tervezett teljes mélységet (TD), a 3000 métert. A tél végén elhatározott munkát gond nélkül végezték el. A Besa-D-1 a második abból a három kútból, amelyet az úgynevezett Algyő formáció lehetséges gázkészletének feltárása érdekében fúrnak ki a térség gázkincsével kapcsolatos kutatási és kitermelési licenc alapján.

A kutat egyelőre lezárták, amíg kidolgozzák az év hátra lévő részében elvégzendő tesztprogramot a lehetséges palagázvagyon feltárására. A Falcon magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. (TXM) januárban állapodott meg a szerb Naftna Industrija Srbije jsc-vel (NIS) a három próbafúrásának határidejéről és finanszírozásáról. Az utóbbi vállalat februárban 1,5 millió dolláros befektetéssel járult hozzá a költségekhez. Az akkori egyezség szerint a három kutat 2014 júliusáig kell kifúrni, ám most abban maradtak a felek, hogy az év végéig adnak időt maguknak a tesztprogram végrehajtására.

Régi terv

Az együttműködést a  három évvel ezelőtt aláírt szándéknyilatkozat alapján mélyítették el. A Szeged Ma hírportál akkori tudósítása szerint a TXM és a NIS a Makói-árok területén található, 2300 és 3500 méteres mélység között lévő gázvagyon nagyságának tesztelésére és esetleges kitermelésére állt össze. A megállapodás úgy szól, hogy ha a mező termőre fordul, akkor a NIS 50 százalékos érdekeltséget szerez mindegyik kutatási terület termelésében.

A NIS és a TXM a továbbiakban részesedésüknek megfelelő arányban megosztják egymás közt a kutatás és feltárás költségeit az Algyő formációban. A projekt irányító szerepét a TXM tölti be. A NIS egyébként több mint 56 százalékban - az orosz Gazprom gázmonopólium 95 százalékos tulajdonában lévő - Gazpromnyefty, valamivel kevesebb mint 30 százalékban a szerb állam kezében van, maradékát kisebbségi részvényesek birtokolják.

Mi következik?

A NIS a 2014 végéig rendelkezésére álló időben befejezheti a Besa-D-1 kút tesztelését. Felbecsülheti a Makói-árokban lévő szénhidrogén-készlet lehetséges nagyságát, továbbá valamit befejezheti a harmadik kút fúrási programját - derült ki a Falcon közleményéből.

Ez a program ígéretesebb, mint a korábbi magyarországi palagázfúrások, mert nem azok jóval mélyebben, a felszín alatt 6000 méterre lévő gázkincsről szóltak, amely a jelenlegi technológiával nem termelhető ki gazdaságosan. Az RPS Energy tanácsadó cég 2013. januári becslése szerint a vékony algyői lelőhelyen a Falcon nagyjából tíz ponton összesen 16,1 milliárd köbméter gáz feltárásával számol, amelyek elérésének geológiai valószínűsége (GPoS) tíz százalék.