Az E.On elnézést kér és összességében mintegy 1,7 millió fontos (közel 600 millió forint) kártérítést fizet 94 ezer túlszámlázott brit ügyfelének. Az összegből körülbelül 1,4 millió fontot közvetlenül a fogyasztók kapnak (fejenként közel 15 fontot, hozzávetőleg 5000 forintot, az összeg a 8 százalékos kamatot is tartalmazza), akiket a szolgáltató túlságosan magas kilépési díj megfizetésére kötelezte. A fennmaradó 300 ezer fontot pedig egy jótékonysági alapba fizeti a társaság.

A hiba akkor történt, amikor a társaság tervezett áremelése előtt a fogyasztók jó része szolgáltatóváltásról döntött. A hatályos brit szabályozás szerint a határozott időtartamú szerződéssel rendelkező fogyasztóknak nem kell lelépési díjat fizetniük, ha váltási szándékukat írásban jelzik. Amennyiben e szándékukat világossá tették, értelemszerűen a váltás után a magasabb árakat sem kell megfizetniük korábbi szolgáltatójuknak.

A helyi szabályozói feladatokat ellátó Ofgem BBC által idézett közlése szerint a kompenzáció négy, 2008 és 2011 közötti áremeléssel kapcsolatos. Az E.On maga hívta föl a hatóság figyelmét tévedésére, és egyezett bele a kártérítés fizetésébe, ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos vizsgálatot és a valószínű büntetést választotta volna - közölte az Ofgem. A társaság maga jelölte meg a megkárosított ügyfeleket, akik január végéig megkapják a visszatérítésről szóló csekket. Az E.On közleményben kért elnézést hibájáért, és megígérte, hasonló többet nem fog előfordulni.